Csütörtöki sajtóesemények

2018.11.21. 14:59
MEGHÍVÓ - 2018. november 22. (csütörtök)
Solar fa átadás. Hősök Tere Kezdeményezés, Érzékenyítő nap. Hetedhét Réber sorozat. Identitás kiállítás. Alba Accelerator.
 
 
 
 
 
 
 
 ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK

 
2018. november 22-én (csütörtökön) 08.30 órakor
 
kerül sor két ún. solar fa hivatalos átadására.
 
A Székesfehérváron most induló kezdeményezésről és a kínált szolgáltatásokról
 
dr. Cser-Palkovics András polgármester és Bozai István városgondnok beszél.
 
Jelen lesznek dr. Dienesné Fluck Györgyi, Dr. Horváth Miklósné és
Deák Lajosné önkormányzati képviselők.
 
Helyszín: Halesz liget (kórházi parkolórész felőli rész)
 
 
 
2018. november 22-én (csütörtökön) 09.15 órakor
 
kezdődik az Arconic Alapítvány, az Arconic-Köfém Kft.
és a
Hősök Tere Kezdeményezés regionális programjának
 
sajtóbeszélgetéssel egybekötött megnyitója.
 
 A megnyitón részt vesz:
Orosz Györgyi, a Hősök Tere Kezdeményezés alapítója,
Katus István, az Arconic-Köfém Kft. vezérigazgatója,
Bugir Zsófia, programozó, a Skool volt diákja és a LogMeIn munkatársa, Lakatos Heléna és Sárdi Dániel, a Prezi munkatársai
és az
Arconic-Köfém Kft. önkéntesei.

Helyszín: Köfém Művelődési Ház
 
 
 
2018. november 22-én (csütörtökön) 09.30 órakor

kezdődik az Alba Accelerator elnevezésű, start-up vállalkozásokat

támogató mentor program második befektetői napja.

Köszöntőt mond
Dr. Szépvölgyi Ákos, a KDRIÜ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója,
Róth Péter alpolgármester
és
Dr. Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.
elnök-vezérigazgatója.
 
A Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség vezetésével,  a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. szakmai támogatásával áprilisban indult el a mentorprogram, mely olyan kis- és középvállalkozásokat támogat, amelyek innovatív ötletük megvalósításához külső tőkebevonást terveznek, de még nem rendelkeznek az ehhez szükséges belső erőforrásokkal.  A start-up napon az ötletgazda vállalkozások rövid prezentációkban bemutathatják fejlesztési koncepciójukat a befektetői zsűrinek.
 
Az eredményhirdetés 11.20 órakor kezdődik.
 
Helyszín: Hiemer-ház, Bálterem
 
 

2018. november 22-én (csütörtökön) 13.00 órakor
 
Regional Public Stakeholder Meeting címmel kezdődik program
 
a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség

 szervezésében.
 
A köszöntők, majd az Accelerator projekt bemutatása után
panelbeszélgetés kezdődik, melyen a Nemzeti Innovációs Hivatal,
a CEMI Kft., a Pénzügyminisztérium és a
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala delegáltja vesz részt.
 
Helyszín: Hiemer-ház, Bálterem
 
 
 
2018. november 22-én (csütörtökön) 13.30 órakor
 
közös foglalkozással folytatódik
 
az érzékenyítő nap az Arany János EGYMI-ben,
 
ahol egy kerekesszékes tánccsoport és segítő kutyák bemutatóját láthatják a diákok és a meghívott
 
sportolók - majd maguk is kipróbálhatják ezeket a gyakorlatokat.
 
A „Szakmai innováció és fejlesztés a különleges bánásmódot igénylő gyermekekért” című projekt célja, hogy megismertesse a fejlődésmenetükben súlyosan akadályozott tanulók élethelyzetét.
 
Az eseményen részt vesz Östör Annamária
egészségügyi és sporttanácsnok.
 
Helyszín: Arany János Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Ezredéves Óvodája, Általános Iskolája és Készségfejlesztő Iskolája (Havranek J. u. 4.)
 
 
 
2018. november 22-én (csütörtökön) 14.00 órakor
 
a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat
 
gyermekei színes műsorral köszöntik
 
és mondanak köszönetet a támogatóknak.
 
A Támogatók Napján Mátrahalmi Tibor, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság igazgatója és
Deresné Tanárki Mária intézményvezető mond köszöntőt.
 
Helyszín: Köfém Művelődési Ház (Verseci u. 1-15.)
 
 
 

INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
 
 
2018. november 22-én (csütörtökön) 10.00 órakor
 
 kezdődik az Évszak szervezete című program
 
sajtótájékoztatója.
 
Téma: Íjjal, lóval, tánccal a hátrányos helyzetű gyermekek integrációjáért!
A MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt., a Civil Centrum Alapítvány (CICE) és a Korona Immobilia Kft. által megvalósuló "Évszak szervezete" című program keretében 4 társadalmi szervezetet támogat, köztük a Szivárvány Törzs Közhasznú Egyesületet.
 
Helyszín: Kossuth Lajos u. 14., MagNet Közösségi Bank
 
 

2018. november 21-én (csütörtökön) 10.00 órától
 
rendezik meg a
 
"4 FOR EUROPE országos középiskolai verseny” regionális döntőjét.
 
A vetélkedőre országos szinten 211 négy fős csapat regisztrált. Az első on-line fordulót követően régiónként a legjobb 10 csapat jutott be a regionális döntőkbe, ahonnan a 7 regionális forduló győztese, valamint a második helyen végzett csapat kap meghívást az országos döntőre.
 
Helyszín: Europe Direct Tájékoztató Központ
(Piac tér. 12-14., I. emelet Rézterem)        
 
 

2018. november 22-én (csütörtökön) 16.30 órakor
 
folytatódik a Hetedhét Réber sorozata:

Gábor Gina újságíró
Aknai Katalin művészettörténésszel,
Bagossy László rendezővel
és
Pádár Eszter irodalomtörténésszel beszélget.
 
Részletek az alábbi linken:
 
Helyszín: Hetedhét Játékmúzeum
 
 
 
2018. november 22-én (csütörtökön) 18.00 órakor
 
nyílik meg

Végvári Beatrix “IDENTITÁS” című kiállítása.
 
Az eseményen
Bobory Zoltán költő, a Vörösmarty Társaság és a Szekfű-Lánczos Ösztöndíj Alapítvány elnöke mond köszöntőt.
 
 
Helyszín: A Szabadművelődés Háza
 
 
 
2018. november 22-én (csütörtökön) 19.00 órától 
 
a Doubled Bass Project és a Dobai Trió koncertezik

A Szabadművelődés Házában:
 
Kiss G. László – Oláh Gábor – Kiss Márton feat: Márkosi József valamint Dobai István – Oláh Zoltán – Potesz Balázs zenélnek.
 
 
Helyszín: A Szabadművelődés Háza
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.