Pénteki sajtóesemények

2018.11.22. 15:10
MEGHÍVÓ - 2018. november 23. (péntek)
Kincsestár Konferencia. Adományátadás a Krízis Kezelőnél. Új áteresz műszaki átadása. Alzheimer CAFE. Mentett értékek kiállítás megnyitó, 10 éves a Kisfaludi Művészkör. 
 
 
 
 
 
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK


2018. november 23-án (pénteken) 09.00 órakor
 
megnyitóval kezdődik a

SZÉNA Egyesület a Családokért által szervezett
 
Kincsestár Konferencia, mellyel a Családok évének jegyében szakmai segítséget
 
kívánnak nyújtani a gyermekneveléshez.
 
A konferencia megnyitóján, melynek fővédnöke Spányi Antal megyés püspök és dr. Cser-Palkovics András polgármester, köszöntőt mond Brájer Éva alpolgármester.
 
A családkonferenciára a szervezők mind a gyermeknevelésben érintett szülőket és pedagógusokat is várják.
A konferencia plakátja elérhető a Galériában.
További információ:
http://www.szena.hu/index.php?id=82 

Helyszín:
Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház



2018. november 23-án (pénteken) kb. 09.00-09.15 óra körül

érkeznek meg a Kríziskezelő Központba

azok az adományok, amelyeket

a Szent Imre Általános Iskola és Óvoda gyermekei és szüleik

gyűjtöttek össze.

Zsabka Attila igazgató, Csák Lajos igazgató és néhány diák vesz részt a csomagok
szállításában, ők állnak a szerkesztőségek rendelkezésére is.

Helyszín: Nappali Szolgáltató Centrum
(Sörház tér 7.)



2018. november 23-án (pénteken) 10.00 órakor

kerül sor a Bátky Zsigmond utcánál megépített

új áteresz műszaki átadására,

amelyen jelen lesz Viza Attila önkormányzati képviselő
 
és a kivitelező cég képviselője.


Helyszín: Kelemen Béla u. 33. számú épület mellett



2018. november 23-án (pénteken) 10.00 órakor

ünnepi műsorral, vendéglátással és kézműves foglalkozással

kezdődnek a Krisztus Király Napok


Részt vesz Deák Lajosné önkormányzati képviselő,
műsort ad a Hétvezér Általános Iskola.

Előzetes közleményünk az alábbi linken:

https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_9_11800

Helyszín: Zsolt utcai Közösségi Ház



2018. november 23-án (pénteken) 17.00 órakor

"Mérőeszközök a múlt századaiból - mértékegységek, mértékhitelesítés" címmel

kiállítás nyílik a megyei levéltárban.

Köszöntőt mond
dr. Simon László Fejér megyei kormánymegbízott
és
Pertl Viktor, a Magyar Mérésügyi Egyesület 1874 elnöke.

Részletes meghívó az alábbi linken:

http://mnl.gov.hu/mnl/fml/hirek/meghivo_a_meroeszkozok_a_mult_
szazadaibol_cimu_kiallitasra


Helyszín: MNL Fejér Megyei Levéltára
(Szent István tér 2-3.)



INTÉZMÉNYI PROGRAMOK

2018. november 23-án (pénteken) 12.00 és 14.00 óra között
 
Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete

ingyenes jogi tanácsadást indít

család- és gyermekvédelmi témakörben

Sziklainé dr. Kiss Erzsébet ügyvéd segítségével.

Helyszín: Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete
(Tolnai u. 10.)



2018. november 23-án (pénteken) 15.30 órakor

 folytatódik az Alzheimer CAFE a

Katolikus Szeretetszolgálat Országos Papi Otthona szervezésben.


Aktuális téma: Megelőzhető-e a demencia?
Előadó: Dr. Hódi Edit pszichiáter.

Helyszín:
Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház



2018. november 23-án (pénteken) 17.00 órakor

nyílik meg a

Mentett értékek című tárlat a Deák Gyűjteményben.


A kiállítást Lóska Lajos művészettörténész, a Városi Képtár – Deák Gyűjtemény korábbi munkatársa, az Új Művészet folyóirat rovatvezetője ajánlja a közönség figyelmébe.

Közreműködnek: a Hermann László Zeneiskola növendékei.

Előzetes közlemény:
https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_9_11797

Helyszín
: Városi Képtár - Deák Gyűjtemény



2018. november 23-án (pénteken) 18.00 órakor

nyílik meg a

Kisfaludi Művészkör 10 éves jubileumi kiállítása a

Kisfaludi Közösségi Házban. 

Köszöntőt mond
Hackfelner Ferenc,
muzsikál a Bágyi Balázs – Cserta Balázs duó.

Részletek az alábbi linken:
http://aszmh.hu/events/a-kisfaludi-muveszkor-10-eves-jubileumi-kiallitasa/.

Helyszín
: Kisfaludi Közösségi Ház



2018. november 23-án (pénteken) 18.00 órától 

vetítik a Deák Péter filmösszeállítását,

 “Létlejtő” címmel,

melyet kötetlen beszélgetés követ.


Részletek az alábbi linken:
 http://aszmh.hu/events/letlejto-filmvetites-es-kotetlen-beszelgetes/.

Helyszín:
A Szabadművelődés Háza



2018. november 23-án (pénteken) 19.00 órakor

a
Pasik a pácban” című zenés vígjáték kerül megrendezésre

a Köfém Művelődési Ház színháztermében,

a Gergely Theater bemutatásában.

Főbb szerepeket R. Kárpáti Péter, Heller Tamás, Csonka Zsuzsanna és Vörös Edit játsza.
A darabot Gergely Róbert rendezte, melyre jegyek  a Köfém Művelődési Ház irodáján kaphatók.

Az esemény plakátja letölthető a Galériából. 

Helyszín:
Köfém Művelődési Ház
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.