Pénteki sajtóesemények

2018.11.29. 14:35
MEGHÍVÓ - 2018. november 30. (péntek)
Az ember tragédiája - sajtópróba. Médianap a Táska Rádiónál. Tájékoztató az adventi programokról. 10 éves az Endo-Kapszula. Összejövetel a hátrányos helyzetű családokért. Zenés műsor a Kodály iskolába. 
 
 
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK


2018. november 30-án (pénteken) 10.00 órakor

kezdődik

"Az elődök dicsősége fény az utókor számára -
a magyar katonai vitézség ezer éve"

című konferencia a

Nemzeti Örökség Intézetének szervezésében.

A konferencián az első előadást
dr. Cser-Palkovics András polgármester tartja
Büszke múltunkból erős jövőnk:
Székesfehérvár, a magyar katona évezredes otthona címmel.

Részletes program az alábbi linken:
https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media140436_hu.

Helyszín: Parlament, Delegációs terem
(beléptetés a XII. kapun 09.00-09.45 óra között)



2018. november 30-án (pénteken) 12.00 órakor

a Táska Rádióban rendezett

Közösségi Médianap rendezvényén

hirdetik meg a 
városi diákújságíró pályázatot

az Önkormányzat és a DUE Médiahálózat támogatásával.

A sajtótájékoztatón jelen lesz:
Mészáros Attila alpolgármester,
Ollerinyi Tamás programigazgató,
Bordács Lajos, a Lánczos Kornél Gimnázium igazgatója és
Kecskés István, a DUE Médiahálózat elnöke.

A médianapon a közösségi oldalak témájában interaktív előadást tart Kruzslicz Dávid, a szeretlekmagyarorszag.hu csoport munkatársa Hogyan használjuk jól és okosan az internetet és a mobil-alkalmazásokat? címmel, valamint kerekasztal-beszélgetés lesz dués vlogger-bloggerekkel.
A médianap részletes programja az alábbi linken:
https://www.facebook.com/events/2233482566925810/.

Helyszín: Táska Rádió

 

A Vörösmarty Színház

 2018. november 30-án (pénteken) 11.00 órára

Az ember tragédiája 1. című darab

kapcsán meghirdetett sajtópróbája

ELMARAD.

Mindenki megértését kérik!

 

2018. november 30-án (pénteken) 12.30 órakor

Spányi Antal megyés püspök
és
dr. Cser-Palkovics András polgármester

sajtótájékoztatón számolnak be a 

Székesfehérvári Egyházmegye és Székesfehérvár 

adventi programjairól. 

Az eseményen részt vesz Benkő-Igaz Krisztina, a Fehérvári Programszervező Kft. szakmai vezetője és Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató. 

Helyszín
: Püspöki Palota (Városház tér 5.)



2018. november 30-án (pénteken) 13.00 órakor
kezdődik a „Döntésünk a jövőnk” címmel
Fejér megye középiskolás diákjai számára a felelős szexuális

 magatartás témakörében
meghirdetett vetélkedő döntője.

A  város képviseletében a rendezvényen Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok vesz részt. 

 A három fordulós, megyei prevenciós versenysorozat döntőjébe 6 város 13 középiskolájából 25 csapat jutott be.
Az eredményhirdetés várhatóan 15.30-kor kezdődik.
Helyszín: Petőfi Kultúrtanszék
(Arany János u. 22.)



2018. november 30-án, (pénteken) 13.30 órakor

10 éves jubileumi fennállását ünnepli az

Endo-Kapszula Magánorvosi Centrum.

Az ünnepi beszédek után a rendezvény sajtótájékoztatóval folytatódik, amelyen részt vesz:

dr. Cser-Palkovics András
polgármester,

Kiss Antal, a Magyar Fejlesztési Központ ügyvezető igazgatója,
dr. Tanárki Gábor, a Fejér Megyei Kormányhivatal igazgatója,
dr. Karsai Béla, az FMKIK alelnöke, valamint
dr. Madácsy László, az Endo-Kapszula Kft. igazgatója.
Helyszín: Endo-Kapszula Magánorvosi Centrum
(Budai út 136.)



2018. november 30-án (pénteken) 15.00 órakor

kezdődik a Korzó által kiírt Te városod, a Te divatod, tervezd meg

dizájn pályázat díjátadó sajtótájékoztatója.


Az eseményen beszédet mond:
 a pályázat kiírója az Auchan Korzóit működtető Ceetrus Kft. képviselője, valamint Székesfehérvár Megyei Jogú Város tanácsnoka, Molnár Tamás
és
az ismert youtuber Trunk Tamás (Dablty), aki részt vett az alkotások zsűrizésében
.
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, melyet november 23-ig a zsolt.farkas@sterncom.hu e-mail címre, vagy a +36 30 685 83 27 telefonszámra várnak a szervezők.

Helyszín: Holland fasor 2.



2018. november 30-án (pénteken) 15.30 órakor


ünnepélyes keretek között nyitják meg a

 UPC Magyarország Kft. legújabb székesfehérvári üzletét.

A megnyitón köszöntőt mond:
dr. Cser-Palkovics András polgármester
Miroslav Radakovic, a UPC Magyarország értékesítési és ügyfélszolgálati igazgatója

Az ünnepélyes megnyitót egy jótékonysági akcióval is összekötik, amelyről Szabó Viktor, a UPC székesfehérvári UPC üzletének vezetője és
dr. Szabó Hajnalka a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Újszülött-, Csecsemő- és Gyermekosztályának osztályvezető főorvosával közösen tájékoztatja a sajtó képviselőit.

Helyszín: UPC üzlet, Alba Pláza



2018. november 30-án (pénteken) 16.30 órakor

hátrányos helyzetű családoknak tart

műsoros-, kézműves-, uzsonnával egybekötött összejövetelt

az Öreghegyi Plébánia Karitász Csoportja,

amelyen részt vesz Horváth Miklós Csaba önkormányzati képviselő.

Helyszín: Öreghegyi Plébánia, közösségi terem



2018. november 30-án (pénteken) 17.00 órakor

nyitják meg azt a találkozót, melyet a Rákóczi Szövetség rendez

a középiskolai szervezeti kapcsolatainak

 megújítása, megerősítése érdekében.

Az eseményen köszöntőt mond Deák Lajosné,
a határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatok tanácsnoka.

A találkozón 50 Kárpát-medencei középiskola
100 nyugat-felvidéki, magyar és délvidéki pedagógusa vesz részt.

Helyszín: Hotel Magyar Király



ADVENTI PROGRAMOK


A Fehérvári Advent 2018 részletes programja

az alábbi linken olvasható:

http://fehervariprogram.hu/498.



2018. november 30-án (pénteken) 15.00-19.00 óráig

gyermekfoglalkozás: városmakett építése mézeskalácsból,

 mézeskalács sütés és díszítés a Hiemer-házban.


A kivilágított mézeskalácsvárost idén is bárki megtekintheti az adventi hétvégéken 15.00–19.00 óráig a Hiemer-házban (bejárat a Jókai utcáról), hétköznapokon 09.00–18.00 óra között pedig a Városháza I. emeletén.

Helyszín: Hiemer-ház, bejárat a Gesztenyés udvar felől, a Jókai utcáról




INTÉZMÉNYI PROGRAMOK


2018. november 30-án (pénteken) 10.00 órakor

a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI

egy kis műsorral köszönetet mond

a Denso Gyártó Magyarország Kft. támogatásáért.

Az iskola új digitális táblával és projektorral gazdagodott a cég
és az iskola alapítványának jóvoltából.

Helyszín: Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI, 2. terem


 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.