Pénteki sajtóesemények

2012.07.26. 14:42
MEGHÍVÓ - 2012. július 27. (péntek)
Jótékonysági Csángó Estet rendeznek a Hiemer-házban. Kovács Sarolta öttusázó is jelen lesz az olimpiai megnyitón a Sportligetben. 
 
 
 
 
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK


2012. július 27-én (pénteken) 18.00 órakor
 
jótékonysági Csángó Esttel ér véget 
 
a Székesfehérvári Gyermek- és Ifjúsági Tábor befejező,

népzenei és néptáncos turnusa. 
 
Az eseményen Székesfehérvár Önkormányzatának képviseletében
 részt vesz és köszöntőt mond Mészáros Attila tanácsnok.

Fellépnek: 

Nyisztor Ilona
Magyar Örökség-díjas népdalénekes és tanítványai,
a velencei táborban résztvevő székesfehérvári táncosok, dalosok és neves tanáraik, illetve a Kákics Együttes, a Hungarikum Együttes és a Tekergető Zenekar. Az előadás végén 19.30-tól lehetőség lesz tánctanulásra is. 
Az est teljes bevételéből a pusztinai magyar nyelvű oktatást támogatják.
 
Részletes plakát az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media14119_hu

Helyszín: Hiemer-ház, bálterem

 


 

 


2012. július 27-én (pénteken) 20.00 órakor

az olimpia megnyitójával egyidőben kezdődik nagyszabású

rendezvény a Sportligetben. 

Részt vesz:

Kovács Sarolta, az Alba Volán SC  világbajnok öttusázója

Östör Annamária
egészségügyi és sporttanácsnok
valamint
Tóth Béla, az E.ON Ügyfélszolgálati Kft. ügyvezető igazgatója


Helyszín: Sportliget (Zichy-liget) 
 

 




 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.