Keddi sajtóesemények

2017.01.16. 14:17
MEGHÍVÓ - 2017. január 17. (kedd)
Tájékoztató a Reformáció Emlékéve programjairól. Négykezes Kedd a Hetedhét Játékmúzeumban. Hétköznapok Akadémiája Mindenkinek az Európa Klubban 
 
 
 

ÖNKORMÁNYZATI PROGRAM


2017. január 17-én (kedden) 08.30 órakor

sajtótájékoztatón ismertetik a Reformáció Emlékéve köré szerveződő

székesfehérvári programokat, amelyek a helyi előkészítő bizottság

javaslatai alapján kerültek összeállításra.

 Jelen lesznek:

dr. Cser-Palkovics András polgármester,
 dr. Kovács Béla Sándor, a bizottság elnöke,
valamint 
Somogyi László, a Székesfehérvári Református Egyházközség lelkészi elnöke, 
Bencze András, a Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség lelkésze
 és
Révész Lajos, a Székesfehérvári Baptista Gyülekezet lelkipásztora.

Helyszín:
Hiemer-ház, Boross terem





INTZÉMÉNYI PROGRAMOK 


2017. január 17-én (kedden) 10.30 órától 12.30 óráig

ismét Négykezes keddek foglalkozás lesz,

ezúttal a Makramé alapoktól az ékszerekig I.
fogásaival ismerkedhetnek meg a résztvevők.

A foglalkozást Fröschl Feri és Ani valamint Kissné Kati vezetik.

Részletek az alábbi linken:
http://www.deakgyujtemeny.hu/site_hh.cgi.

Helyszín: Hetedhét Játékgyűjtemény
 



2017. január 17-én (kedden)16.00 órakor


 Haász Erzsébet tart előadást

a Hétköznapok Akadémiája Mindenkinek-sorozat keretében.

A program címe:
Az elűzött észak-bácskai németek beilleszkedési problémái,
 integrációjuk Nyugat-Németországban.

Helyszín: Európa Klub (Fő utca 3.)


 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.