Kertmozi is lesz a Toldi utcában

2019.09.11. 11:25
KÖZLEMÉNY - 2019. szeptember 11. (szerda)
Vasárnap várják a lakókat programokkal. 
 
 
 
Tizenkettedik alkalommal rendezik meg idén a Toldi Utcai Napokat, azaz idén csak napot: a szervezők szeptember 15-én kertmozira invitálják a vendégeket. Nem maradnak el a hagyományos programok sem, lesz például közös főzés is, amelyhez már most is várják a csatlakozók felajánlásait.



Tizenegy évvel ezelőtt, 2008-ban született meg a Toldi Utcai napok ötlete azért, hogy az utcában élők közelebb kerüljenek, jobban megismerjék egymást. A programok között mindig alap volt a közös főzés egy főszakács vezényletével az összeadott alapanyagokból, és – stílszerűen – az éppen aktuális sorszámú ének felolvasása Arany János Toldijából. A közösségi oldalon képek bizonyítják, az eső sem tántorította el az utca népét: főztek a sátor alatt, aztán az eső elmúltával kosaraztak, kötelet húztak, muzsikáltak a színpadon – de legfőképpen sokat nevettek és jól érezték magukat együtt.

Az idén nagyot álmodtak a szervezők: kertmozit szerveznek az utca napjára. Szeptember 15-én este fél nyolckor kezdődik a szabadtéri vetítés a Barátság mozi új vetítővásznára, az új mozigéppel, hangtechnikával – a minőség tehát garantált. A film címe Jó srácok. A szervezők azt tanácsolják, az őszre való tekintettel a nézők készüljenek saját székkel, takaróval. A vetítés előtt a környezetet is szépítik, gyarapítják: a Barátság mozi ugyanis csatlakozott az „Ültess egy fát!” mozgalomhoz, ennek keretében minden olyan helyszínen, ahova elviszik a kertmozit, elültetnek egy fát – így lesz ez a Toldi utcában is. (Az első ilyen alkalom Alapon volt, ahol a kertmoziprogram első vetítését tartották).

A mozi előtt a hagyományos programok sem maradnak el. Lesz közös főzés, aki szeretne csatlakozni, azt 13 órára várják a megszokott helyszínre – a vacsorához alapanyaggal vagy pénzzel lehet hozzájárulni, ezeket Tomor Sándor gyűjti össze csütörtökön és pénteken. A jóízű pörkölt mellé italokról – és azok elfogyasztásához szükséges poharakról – mindenki maga gondoskodik családja és vendégei számára. A szervezők süteményfelajánlásokat is szívesen fogadnak a résztvevőktől.

Nem marad el a Toldi 12. énekének felolvasása sem. A helyszínen jelen lesz a terület körzeti képviselője, Dienesné Fluck Gyöngyi, akitől kérdezhetnek is a lakók.

További információ kérhető:
Tomor Sándor
Telefon: +3630-542-6352

 

                             

Szöveg: Fehérvári Programszervező Kft.

 

 

 

 

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2019 Szeptember
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
30
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.