Nyitott Városháza - épületséták a KÖN keretében

2019.09.20. 10:55
KÖZLEMÉNY - 2019. szeptember 20. (péntek)
 
 
 
 
 
Idén is változatos programkínálattal vár mindenkit hétvégén a Kulturális Örökség Napjai. Sok épület és intézmény nyitja meg kapuit a látogatók előtt. A Városházán is indulnak séták, amelyek keretében – kivételesen – nem lesznek láthatóak a Szent Korona és a koronázási ékszerek hiteles másolatai, mert azok ezen a hétvégén Balatonfüreden, a Vaszary-villában vannak kiállítva. 


A Kulturális Örökség Napjait (KÖN) húsz éve, 1999 óta rendezik meg Magyarországon. Az Európa Tanács kezdeményezte program célja, hogy a kultúra, a művelődés, az építészet értékeire irányítsa a figyelmet. Szeptember harmadik hétvégéjén olyan épületek nyílnak meg a nagyközönség előtt, amelyek a hétköznapokban nem vagy ritkán látogathatók. Az év közben is nyitva tartó intézmények pedig az ezekben a napokban szervezett külön programjaikkal hívhatják fel magukra a látogatók figyelmét.

Az érdeklődők bejárhatják többek között a Városházát is. Vasárnap két időpontban, 10.00 és 14.00 órakor indul csoportos vezetés, a délutáni vendégeket a város polgármestere, dr. Cser-Palkovics András kalauzolja majd az épületben. A Városháza számos érdekes látnivalót rejt, azoknak azonban, akik a Szent Korona hiteles másolatát szeretnék látni, egy későbbi időpontot javasolnak a szervezők. A koronázási ékszermásolatok ezen a hétvégén Balatonfüreden, a Vaszary-villában vannak, és hétfőn kerülnek vissza a Díszterem melletti helyükre. A Városháza egyébként egész évben fogad látogatókat, hivatali időben bárki megnézheti a Dísztermet, valamint az emeleti folyosón a vitrinekben kiállított emléktárgyakat.

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.