A tánc vonzásában

2020.01.14. 08:18
KÖZLEMÉNY - 2020. január 14. (kedd) 
Balettszínházas nyílt nap és táncbörze január 25-én a Művészetek Házában.  
 
 
 
 
 
A sport és művészet határán mozgó műfaj, a tánc kulisszatitkaival folytatódik a Motívum Kulturális Egyesület Backstage című ingyenes programsorozata január 25-én, szombaton 10 órától a Művészetek Házában. Balett, rock'n'roll, swing, hip-hop, társastánc, néptánc és egyéb táncos mozgásformák bemutatója szerepel a nap kínálatában, és ezeket ki is próbálhatják az érdeklődők a városban működő művészeti csoportok segítségével.

Novemberben indította útjára a Motívum Kulturális Egyesület megbízásából a Fehérvári Programszervező Kft. azt az ingyenes sorozatot, amelynek résztvevői bepillanthatnak abba, hogyan készül egy-egy rendezvény, és annak megvalósítása során milyen munka folyik a háttérben. A januári rendezvény témája a tánc.

A tánc évezredek óta jelen levő emberi tevékenység, napjainkban azonban leginkább a hivatásszerű táncosok mindennapjaiban van jelen. Az ő életükben a mozgás olyan napi tevékenység, mint az élsportolók esetében, azzal a különbséggel, hogy ez közben művészeti tevékenység is. A Motívum Kulturális Egyesület rendezvényének résztvevői abba a munkába pillanthatnak be, amit a táncosok nap mint nap végeznek: balett, rock'n'roll, swing, hip-hop, néptánc és társastánc egyaránt szerepel a programban – és a résztvevők nemcsak megnézhetik, hogyan próbálnak a profik, de maguk is kipróbálhatják ezeket a műfajokat.

A rendezvény nyitányaként 10 órától a Székesfehérvári Balett Színház művészei nyílt próbát tartanak azok számára, akik szeretnének betekintést nyerni a kulisszák mögé. A próbán fellebbentik a fátylat arról, hogy a társulat miként készül az előadásokra és hogyan áll össze egy táncszínházi produkció. Az érdeklődőknek alkalmuk nyílik találkozni a táncművészekkel, balettmesterekkel, valamint a társulat vezetőivel is – és ők lesznek az elsők, akik ízelítőt kapnak a következő nagyszínházi bemutatóból, a Kafka, a franc című tánckrimiből.

A délben kezdődő táncbörzén fehérvári művészeti csoportok mutatkoznak be, és azt is elárulják, hogy a tánc miként segíthet az összetartozás megerősítésében. A rendezvényen arról is szó esik, mikor derül ki valakiről, hogy tehetséges, hogyan tudnak neki segíteni a szülők és a táncos műhelyek a tehetség kibontásában. A börze résztvevői a Paraba Swing Club, a Free Spirit TSE, a Főnix Rock and Roll Sporttánc Egyesület, a Megadance Székesfehérvári Táncszínház Egyesület, a Step and Style Studio, a Laguna KTSE, valamint a Szenior Örömtánc és Cristina Porres Mormeneo gyermekbalett-csoportja.

A nap moderátora Kneifelné Laczkó Kriszta táncpedagógus lesz, és ő vezeti a rendezvényt záró, 16 órakor kezdődő gyermekjátszó táncházat is, ahol a talpalávalót a Szedtevette zenekar húzza.

Az eseményen ingyenes. A résztvevőknek érdemes magukkal hozni a programsorozat első, novemberi rendezvényén kibocsátott matricagyűjtő füzetet, hiszen aki valamennyi Backstage-programon részt vesz, és azt a füzetbe ragasztott bélyegekkel igazolja, a júniusig tartó rendezvénysorozat végén ajándékot kap.

Az eseménysorozat a TOP-7.1.1.16-H-ESZA-2019-00452 számú „Backstage – komplex művészeti rendezvények Székesfehérváron” projekt keretében valósul meg.

Részletes program:
10.00 – A Székesfehérvári Balett Színház nyílt próbája (Színházterem)
12.00 –Táncbörze: rock'n'roll, swing, hip-hop, balett, társastánc, néptánc és társaik – különböző táncos mozgásformák bemutatója (Színházterem)
16.00 – Gyermekjátszó táncház a Szedtevette zenekarral (Hátsó aula)

 

 



További információk:

Sári Máté

Fehérvári Programszervező Kft.
Székesfehérvár, III. Béla király tér 1. (Művészetek Háza)
Telefon: +3670/682-0232
E-mail: backstagepalyazat@gmail.com
Honlap: www.fehervariprogram.hu
Facebook: www.facebook.com/fehervariprogram

 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.