100 éve született Réber László

2020.05.22. 09:55
KÖZLEMÉNY - 2020. május 22. (péntek)
A Múzeum blogbejegyzéssel emlékezik a grafikusra. 
 
 
 
„Ahogyan a mester foltot hagy a papírlapon, annak mindenkor súlya van, és a kanyargó vonalból végül történetek bomlanak ki (…)” – a száz éve született Réber László grafikusművészről Gärtnert Petra, a Réber-kiállítás kurátora írt a múzeum blogjában.  



Száz éve, május 21-én született Réber László grafikusművész. A Játékmúzeumban két éve nyílt meg az újrainstallált Réber László emlékkiállítás, a Vonalba zárt történetek, ami a jellegzetes, néhány vonalból kialakított formákkal dolgozó alkotót mutatja be, gyermekeknek és felnőtteknek.

A centenáriumon Gärtner Petra művészettörténész írt a művészről a Múzeum Blogjában. Az életpályát áttekintő bejegyzésből kiderül, hogy a vonalra épülő stílus a II. világháború utáni első próbálkozások idején vált „belső paranccsá”. Rébernek az 1950–60-as években már több karikatúraalbuma jelent meg, az ÉS-ben önálló kép gondolatokként jelentek meg rajzai, és ötven év alatt közel négyszáz könyvet illusztrált. A blogból kiderül, hogy az alkotó kollázsokat, dobozműveket és animációs filmeket is készített.

„Grafikáinak átütő erejét a lényegre koncentráló, magabiztos eszköztelenség adja. Ahogyan a mester foltot hagy a papírlapon, annak mindenkor súlya van, és a kanyargó vonalból végül történetek bomlanak ki – vonalba zárt történetek.” – zárja gondolatait a művészettörténész. A fantasztikus Réber-kiállításban most virtuálisan tehetünk sétát a https://360szekesfehervar.hu/pano/reber.html oldalon.



                                                 
Szöveg: Fraller Ildikó

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.