3800 munkahelyet őriztek meg a DENSO-nál a munkahelyvédelmi bértámogatással

2020.05.22. 13:09
KÖZLEMÉNY - 2020. május 22. (péntek)
 
 
 
 
 
 

A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a DENSO Gyártó Magyarország Kft. munkahelyvédelmi bértámogatásban részesült. A Székesfehérváron 20 éve működő cég a 310 millió forintos állami támogatással 3800 munkavállalóját tudja továbbra is foglalkoztatni.  A megállapodásról szóló okiratot pénteken adta át dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Törő Gábor országgyűlési képviselő Szincsák Attila ügyvezető igazgatónak. Az eseményen jelen volt a cég vezetősége és dr. Cser-Palkovics András polgármester is.


A koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében döntött a kormány a Gazdaságvédelmi Akciótervről, amelynek kiemelt célja a magyar emberek munkahelyeinek védelme, új munkahelyek teremtése. Az akcióterv egyik pontja a munkahelyvédelmi bértámogatás, amely több mint százezer ember munkahelyét védi meg. A Denso Gyártó Magyarország Kft. esetében 3800 dolgozó munkahelyét védte meg a Gazdaságvédelmi akcióterv keretében a kormány által nyújtott 310,75 millió forintos vissza nem térítendő támogatás. Erről az innovációs és technológiai miniszter szólt pénteken. Dr. Palkovics László a munkahelyvédelmi bértámogatói okirat átadásán elmondta, a Denso a nagyvállalatok közül elsőként nyújtotta be kérelmét a támogatásra, és a kért összeget megkapta.

A miniszter jelezte, hogy munkahelyvédelmi bértámogatásra, amelynek keretében elbocsátás helyett csökkentett munkaidőben, "kurzarbeit" keretében lehet foglalkoztatni a dolgozókat, eddig közel 120 ezer munkavállalóra adtak be kérelmet, ebből 59 ezerre már megkapták a támogatást. Az akcióterv további intézkedéseiről is beszámolt. Eszerint a kutatás-fejlesztési munkakörben dolgozók érdekében már közel 10 ezer kérelem érkezett be. A miniszter szólt arról, hogy a várakozásokat meghaladóan, több mint 50 ezer jelentkezés érkezett a kormány által meghirdetett ingyenes informatikai alapképzésre, amelyre nemcsak munkanélküliek, hanem egyetemisták és olyanok is jelentkeztek, akik jelenleg kevesebbet dolgoznak. A munkahelyteremtésre 80 milliárd forintot fordítanak úgy, hogy az új munkavállalót alkalmazó munkáltató bértámogatást kap féléven keresztül.

Szincsák Attila ügyvezető igazgató szerint az elmúlt két hónapban példásan helyt álltak: sikerült az alkalmazottak egészségét óvni, egzisztenciájukat stabilizálni. Ehhez járult hozzá az állami támogatás is. Mint megfogalmazta, a cél az, hogy a válságból ne csak a kihívás részét lássuk, hanem a lehetőséget is. A válságból erősebben, hatékonyabban, versenyképesebben tudjunk kijönni, és ezáltal a DENSO hozzájáruljon Székesfehérvár további fejlődéséhez, illetve a magyar gazdaság talpra állításához.

Fejér megyében mintegy tizenegyezer munkahelyet sikerült megőrizni kormányzati támogatással, emelte ki Törő Gábor országgyűlési képviselő. A támogatásokból a nagyvállalatok mellett a kis- és középvállalkozások is részesülnek. Az együttműködés a jövőben is fontos a munkahelyek megőrzése, a gazdaság működősképességének fenntartása érdekében.

A város és a vállalat együtt fejlődött az elmúlt 20 évben. Jóban és rosszban egymás mellett kitartva, egymást támogatva, segítve. A felelősségteljes gondolkodást mutatja a járványügyi helyzet legelején a DENSO javaslatára létrehozott alap, amely hozzájárul a járványidőszak költségeinek finanszírozásához városi szinten. Mintegy 100 millió forintot gyűjtöttek össze cégek és magánszemélyek közösen, hangsúlyozta Székesfehérvár polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András köszöntetet mondott a DENSO vezetésének a munkavállalók egészségvédelme, valamint a cégnek és a kormánynak a munkahelyek megőrzése érdekében tett közös fellépésért. Ez kulcskérés, hiszen most a legnagyobb kihívás a járvány társadalmi és gazdasági hatásainak kezelése. A polgármester fontosnak nevezte a 3800 munkahely megmaradását a cégnél, főként annak fényében, hogy a járvány hatására ezer új álláskereső van a városban. Véleménye szerint a megkötött megállapodás Székesfehérvárt, mint a második legnagyobb vidéki ipari centrumot is védi.

A sajtótájékoztatón készült fotók letölthetők a Galériából


                                                          - Vége -

fotó: Simon Erika

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.