Élelmiszercsomaggal, kesztyűvel, maszkkal segítettek az utcán élőknek

2020.05.27. 17:47
KÖZLEMÉNY  - 2020. május 27. (szerda) 
 
 
 
 
 

A veszélyhelyzetben az utcán élő hajléktalanoknak is segítséget nyújtott a város. Az elmúlt öt hétben a teajárat útvonalán járva 85-88 embert értek el hetente, és az élelmiszercsomag mellett védőkesztyűt és eldobható szájmaszkot adtak át a Kríziskezelő Központ utcai szolgálatának munkatársai. 


Székesfehérváron 130 fő közterületen élő hajlék nélküli személyt tart nyilván a Kríziskezelő Központ utcai szolgálata, velük a heti teajárat délutáni útvonalán tartják személyesen a kapcsolatot. A veszélyhelyzetben, április 29-től a város segítőprogramot indított el. Kétmillió forintból 85-88 személynek biztosították a tartós élelmiszer mellett az egészségvédelmet szolgáló védőkesztyűt és szájmaszkot.

A félkész-ételből, konzervekből, kenyérből és ásványvízből álló élelmiszercsomagot a központ munkatársai juttatták el részükre, és a szakemberek tájékoztatták is a hajléktalanokat a védőeszközök felelős használatáról. Zsabka Attila, a Kríziskezelő Központ vezetője sikeresnek értékelte a város által biztosított segélyprogramot, amely öt héten át biztosított az utcán élő hajléktalanoknak eldobható szájmaszkot, védőkesztyűt, valamint egy hétre elengedő élelmet. Mint mondta, az ellátottak nagy többsége használja a védőfelszerelést.

Hozzátette, hogy a koronavírus-járvány kezdetén meghozott gyors döntéseknek, a megfelelő óvintézkedéseknek köszönhetően felvételi zárlatot és látogatási tilalmat rendeltek el, így nincs ki-be járás. Az intézményt csak azok hagyhatják el engedéllyel és jöhetnek is vissza, akik dolgozni járnak. Az egészségügyi ellenőrzés mellett rendszeresen végeznek szűréseket a rendelkezésre álló gyorstesztekkel, ezek eddig szerencsére mindig negatívak lettek.

A helyszínen készült fotók letölthetőek a Galériából.


fotó: Simon Erika

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.