Első kézből Székesfehérvár – hétkezdő hírek a város polgármesterétől

2020.07.06. 19:06
KÖZLEMÉNY - 2020. július 6. (hétfő)
 
 
 
 
A déli összekötő út hamarosan kezdődő kivitelezéséről, több más közlekedési kérdésről, iskolák energetikai korszerűsítéséről, illetve a Székesfehérvár Önkormányzata által működtetett velencei gyermektáborban most induló nagyszabású fejlesztésről is tájékoztatást ad dr. Cser-Palkovics András. Közösségi oldalán, az Első kézből Székesfehérvár poszt alatt az olvasók kérdéseit és észrevételeit is várja a polgármester. 


„Tisztelt Fehérváriak!


Az év 28. hete is számos kihívást és élményt tartogat számunkra, mindenekelőtt egy városi nagyprojektet érintő – végső soron örömteli – fordulatról szeretnék beszámolni:

A szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt bejelentett biogáz erőmű megépítésére a kivitelező késedelmei miatt nem kerülhet sor. A projektet közbeszerzés során megnyerő vállalkozás egy év alatt sem kezdte el a beruházás kivitelezését, ezért annak határidőre való elkészülte legalábbis kétséges. Mivel az erőmű megépítését száz százalékban európai uniós forrásból finanszírozzuk, a határidő be nem tartása a támogatási összeg elvesztését jelentené városunk számára. Öröm az ürömben, hogy az EU-s támogatás nem konkrétan a biogáz erőműre irányult, hanem az összeg felhasználható más, károsanyag-kibocsátást mérséklő fejlesztésekhez is, amennyiben ezek a fejlesztések az EU által előre meghatározott mennyiségű károsanyagot takarítanak meg. A biogáz erőmű árát, 1 milliárd 582 millió forintot így várhatóan 5 fehérvári oktatási intézmény energetikai korszerűsítésére fordíthatjuk. A felújítások új homlokzati és tetőszigetelést, a nyílászárók cseréjét és egy 50 kilowatt csúcsteljesítményű napelem rendszer telepítését jelentik az iskolákban. Ezek mellett vizsgáljuk további mintegy 15 oktatási és nevelési intézmény hasonló kapacitású napelem rendszerrel való ellátásának lehetőségét, az ezt kísérő fejlesztésekkel együtt. A döntést – a határidők sürgető volta miatt – még közgyűlési hatáskörben eljárva kellett meghoznom a veszélyhelyzet ideje alatt, előzetesen természetesen konzultálva a város közgyűlésének frakcióvezetőivel és a közvetlen európai uniós forrásokkal foglalkozó tanácsnokával. Összegezve: bár középtávon egy fontos környezetvédelmi beruházás most nem valósulhat meg, a forrás nem vész el és oktatási intézményeink korszerűsítésére fordíthatjuk azt – más módon megtakarítva több ezer tonna szén-dioxid kibocsátását. Biztos vagyok benne, hogy az iskolák felújításával mindenki egyetért! 


- A város tulajdonában lévő Velencei Gyermek- és Ifjúsági Tábor teljes felújítása pedig már el is kezdődik a napokban, a kivitelező a héten átveszi a munkaterületet. A Modern Városok Program keretében 800 millió forint kormányzati támogatásból megújuló létesítmény (teljes felújítás, bútorok, eszközök) terveink szerint 2021 nyarán már egy sokkal modernebb, rendezettebb környezetben fogadja a fehérvári fiatalokat. A tábor egy része téliesítve is lesz, azaz egész évben várja majd a táborozó fiatalokat. További részleteket olvashatnak a beruházásról holnapi Facebook-posztomban és a város honlapján.
- A Bregyó-közi Sportcentrumban természetesen idén is szerveztünk tábort. Ma kezdődött a Napraforgó Városi Napközis Tábor második turnusa, ahol ma a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának egészségfejlesztői tartottak foglalkozást a gyermekeknek.
- Jövő héten indul a Balatoni út felüljárószakaszának a felújítása. Sajnos azonnali beavatkozásra van szükség, amelyet az Önkormányzat elvégeztet. Teljes útzár mellett dolgoznak majd, így még a szeptemberi tanévkezdés előtt befejeződnek a munkálatok. Július 13-a és várhatóan augusztus 27-e között sem a gépjármű-, sem a gyalogos, illetve kerékpáros forgalom számára nem lesz használható a Horvát István utca és a Borszéki utca közötti szakasz. A terelőútvonalakról holnaptól mindenhol részletes tájékoztatást adunk. Figyeljék a felhívásokat ,és mindenki türelmét kérjük!  
- Hamarosan zárul a régóta tervezett és nagy jelentőségű déli összekötő út kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárás, és szerencsére várhatóan jóval kevesebb forrásból valósul meg a beruházás, mint eredetileg terveztünk vele. Így nincs akadálya, hogy még idén elkezdődjön ez a Székesfehérvár életét hosszú távon meghatározó beruházás. Sorban megvalósulnak tehát az évtizedekig várt nagy elkerülő utak: a nyugati elkerülő út elkészült, a déli összekötő utat most elkezdjük építeni, és azon leszünk, hogy a nyugati elkerülő Bakony utcai bekötése is megvalósuljon. Ehhez igyekszünk a forrást mihamarabb megtalálni, az erről szóló tárgyalásokat már meg is kezdtük az állammal.  
- Az elmúlt hónapok eseményei is jól mutatják, hogy a városnak több lábon kell állnia. Ezért nagyon fontos, hogy az erős ipari centrum jelleg megőrzése mellett katonafővárossá is válik Székesfehérvár, ami egy nagyon komoly nemzetközi szerepet is jelent:
https://www.szekesfehervar.hu/szekesfehervaron-ulesezett-a-nemzetkozi-munkacsoport.
- A nehéz gazdasági időszak után még fontosabb, hogy kitartsunk a helyi értékek, helyi kulturális intézményeink mellett, városként és magánemberként is: én magam is ma váltottam meg a következő évadra szóló bérletemet a Vörösmarty Színházban.
- Székesfehérvár Önkormányzata az elkövetkező időszakban több formában és több médiafelületen is tesz majd kezdeményezéseket a helyi termelők és termékek vásárlásának népszerűsítésére. Segítve a termelőket, a helyi vállalkozókat és szolgáltatókat, és is a fenntartható jövővel kapcsolatos gondolkodást, a város fejlődését is.
- Különleges meglepetéskoncerttel készül szombatra az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, amelyre a Csónakázó-tó szigetén kerül sor. Meghallgatni pedig nemcsak a partról, hanem csónakokból is lehet majd: https://www.szekesfehervar.hu/meglepeteskoncert-az-alba-regia-szimfonikus-zenekarral-a-csonakazo-tonal.
- A Barátság Moziban a július a magyar film hónapját jelenti, a vásznon rengeteg kiemelkedő hazai alkotást láthatnak, ebben a hónapban is mindenképp érdemes szemezgetni a műsorból: https://musor.baratsagmozi.hu/.
- A megszokott szombat délelőtti sóstói kirándulások helyett ezentúl szerdán kora esténként tartják az Ökotúrákat. A természetközeli családi program keretében július 8-án, szerdán 18 órától a nádasok világát fedezhetik fel a résztvevők. Kövessék a Látogatóközpont közösségi oldalán az új híreket: https://www.facebook.com/Sosto.szfvar/.
- Áramszünettel indult a hét a Belvárosban. Az E.ON folyamatosan végzi a városban a műszaki, karbantartási munkákat. A hét első felét érintő szolgáltatás-kimaradásokról az alábbiakban olvashatnak:
https://www.szekesfehervar.hu/aramszunettel-indul-a-jovo-het-a-belvarosban.
- A tapasztalatok szerint még mindig nem elég elterjedtek a szén-monoxid érzékelők a magyar háztartásokban – a fehérváriakban sem, a napokban viszont ez a technológia ismét életet mentett: https://www.szekesfehervar.hu/szivargott-a-szen-monoxid-szekesfehervaron. A szakemberek határozott javaslata, hogy minden gázüzemű kazánnal rendelkező épületben legyen ilyen berendezés. Kérem, ha csak tehetik, fontolják meg ezek felszereltetését.
- Fontos határidő közeleg a felsőoktatásba jelentkezők számára: július 9-ig módosíthatják 2020 szeptemberében induló képzésekre korábban általuk megjelölt szakok sorrendjét. Ezúton is biztatom a fiatalokat, hogy válasszák az itthon maradást azzal, hogy a három fehérvári egyetem – a Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusa, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara, illetve a Kodolányi János Főiskola – képzéseit részesítik előnyben. Természetesen az egyetemek és a hallgatók a jövőben is számíthatnak az Önkormányzat jelentős támogatására. Részletes információk a sorrend-módosításról: https://www.szekesfehervar.hu/julius-9-ig-lehet-modositani-a-jelentkezesi-sorrendet-a-felsooktatasban
- A Járási Hivatal tájékoztatása szerint a 2020. 06.27. és 07.03. közötti időszakban a székesfehérvári állandó lakhellyel rendelkező új álláskeresők száma: 84 fő, a székesfehérvári tartózkodási címmel rendelkező új álláskeresők száma: 5 fő. Még igényelhető a Székesfehérvári Veszélyhelyzeti Települési Támogatás, amellyel a város segíteni tudja az álláskeresőket. Részletek:
https://www.szekesfehervar.hu/allaskeresesitamogatas. Információnk szerint egyébként jelentős munkaerő-felvétel indult el a helyi gazdaságban. 
- Július 15-én, jövő héten szerdán 08.00 órától a város Közgyűlése közmeghallgatást tart, melynek témája a COIVD-19 járvánnyal kapcsolatos tapasztalatok összegzése és felkészülés az esetleges második hullámra. Az ehhez kapcsolódó prezentáció, amelyet már a Közgyűlés megtárgyalt és elfogadott, ezen a linken elérhető: a veszélyhelyzet időszaka alatt tett intézkedésekről szóló tájékoztatót ITT töltheti le! (.pptx, 106MB).


Tisztelt Fehérváriak! 

A Parlament a múlt hét folyamán elfogadta a 2021. évi állami költségvetést, mely városunk fejlesztési és működtetési lehetőségeit is jelentősen befolyásolja. Jelentősen növekszik a Székesfehérvárnak adott állami normatíva, valamint ennél kisebb mértékben a szolidaritási hozzájárulás is. Utóbbi esetében szerencsére szó sincsen többszörös emelkedésről. Ahogy azt többször hangsúlyoztam azonban, további segítséget tudna nyújtani, ha a szolidaritási hozzájárulás az idei – jelentősen visszaeső – adóbevételek alapján kerülne megállapításra 2020-ban és 2021-ben. A költségvetési törvényt is figyelembe véve megkezdődött a város jövő évi költségvetésének tervezése is.

Az előző hét és hétvége tapasztalata, hogy egyre többen vágnak bele külföldi utazásokba, itthon pedig lazult a fegyelmezettség, ami a zárt terekben, üzletekben való maszkviselést illeti. Kérem, hogy a megszokott életvitelünk, rutinjaink visszaállásával se feledkezzünk meg arról, hogy a koronavírus még nagyon is jelen van a világban, egyre több környékbeli országból is érkeznek aggasztó jelentések. Mindezek miatt azt javaslom mindenkinek, hogy alaposan fontolja meg a külföldre történő utazást, amennyiben pedig az indulás mellett dönt, részletesen tájékozódjon a fogadó ország helyzetéről a Konzuli Szolgálat (https://konzuliszolgalat.kormany.hu/) honlapján! Emellett kérek minden fehérvárit, hogy a maszkviselés szabályait továbbra is tartsák be, a járványügyi készültség továbbra is fennáll!

Akár a lakossági tájékoztatóban szereplő információk és témák kapcsán, akár bármely egyéb aktuális fehérvári témában várom kérdéseiket, észrevételeiket, javaslataikat itt, a poszt alatt! 

Vigyázzunk egymásra a nyárban is!




                                                                       dr. Cser-Palkovics András
                                                                                  polgármester"
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.