Utcatáncot, harcművészeti bemutatót és vonóskoncertet kínál a szombati Művészkorzó

2020.07.07. 13:35
KÖZLEMÉNY - 2020. július 7. (kedd) 
Az óriásbábok 16 órától már láthatóak, a program 17 órakor indul.  
 
 
 
 
 
Folytatódik július 11-én, szombaton délután a Művészkorzó Székesfehérváron. Ezen a hétvégén többek között utcatáncot, harcművészeti bemutatót, valamint egy vonós trió kamarazenei koncertjét láthatja, hallhatja a közönség a királyi Belvárosban.

A néhány hete útjára indított Művészkorzó minden alkalommal sok-sok nézőt vonz. A város színészei, zenészei, táncosai és hagyományőrzői augusztus 15-ig minden szombaton szórakoztatják a közönséget a Belvárosban.

Július 11-én 16 órától a Városház téren II. István és II. (Vak) Béla, a Vörösmarty Színház előtt pedig Könyves Kálmán és Álmos herceg óriásbábjaival találkozhat és fotózkodhat a közönség. 17.00 órától Ballér Bianka és Varga Lili, a Vörösmarty Színház művészeinek műsora, majd a Step And Style Táncstúdió produkciói nyitják a programot a Városház téren. 18.00 órakor az I. András Király Lovagrend harcművészeti bemutatóját láthatjuk a Városház téren, a Fő utcán, az Országalmánál és a Zichy ligetben. 19.00 órakor az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeinek kamarazenei koncertje zárja az estét Haydn-művekkel a Zichy ligeti Zenepavilonban.

A Művészkorzó programjai ingyenesek, a szervezők szeretettel várják a nézőket!

 

–    Vége

Szöveg: Havasi Tímea 
 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.