Rendhagyó nappal ünnepel szombaton a 35 éves Fehérvár Rugby Club

2020.09.16. 10:08
KÖZLEMÉNY - 2020. szeptember 16. (szerda) 
Rendhagyó nappal ünnepel szombaton a 35 éves Fehérvár Rugby Club.  
 
 
 
 
 
Idén ünnepli 35 éves fennállását a Fehérvár Rugby Club. A szervezet szeptember 19-én, szombaton rendhagyó napra készül a KÖFÉM-en. Az utánpótlás lány és fiú mérkőzések mellett lesz öregfiúk tornája és közös tortaszegés mindazokkal, akik az elmúlt évtizedekben hozzájárultak a club sikereihez.

A Fehérvár Rugby Club Sportegyesület 1985. szeptember 15-én alakult. 1986-ban már Fehérvár Áruház SE (FÁSE) néven indult a nem hivatalos magyar bajnokságban, 1996 óta pedig Fehérvár Rugby Club néven képviseli Székesfehérvárt, már nem csak férfi, hanem az összes utánpótlás korosztályban és a női csapattal is, mindkettőt elsőként alapították meg az országban. 2012-ben súlyemelő szakosztállyal is bővült a club, így a sportolók már két olimpiai sportágban versenyeznek országos és nemzetközi szinten egyaránt. Az elmúlt három és fél évtizedet tekintve a rögbi szakosztály 12 felnőtt országos bajnoki, az utánpótlás korosztályban pedig 17 országos bajnok címmel büszkélkedhet. A súlyemelő szakosztály utánpótlás versenyzői csak ebben az évben 5 országos bajnoki címet szereztek.

A szombati nap rendhagyó lesz a Club életében. A KÖFÉM-en 10 órától zajlik a torna rendszerű női Magyar Bajnokság I. fordulója az U10, U12, U14 és U16, valamint a női korosztályban. Ezzel párhuzamosan rendezik az U10, U12 fiú korosztályok jubileumi tornáját. Spontán időpontban várhatóan lesz öregfiúk mérkőzés is, majd 16.30 órakor vágják fel a születésnapi tortát. Az eseményre szeretettel invitálnak minden volt rögbi játékost, edzőt, támogatót és szurkolót, akik szerepet vállaltak az elmúlt évtizedek sikereiben.

 

Szöveg: Havasi Tímea



 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.