Beszállsz?

2021.04.12. 10:15
KÖZLEMÉNY - 2021. április 12. (hétfő)
A Székesfehérvári Balett Színház online mini társulatot szervez
 
 
 
A Székesfehérvári Balett Színház életében mindig kiemelkedően fontos szerepet játszott a közönséggel való kapcsolattartás. „A Mozdulj Fehérvár!” című programsorozatát a nyílt napokhoz hasonló „Ráhangolódás” műhelymunkával indította 2020 februárjában. Most a „Beszállókártya” foglalkozásra várja azokat, akik nemcsak a kulisszatitkokra kíváncsiak, hanem ki is próbálnák, milyen táncosnak lenni. A sorozat jövő hétfőn indul.

„Ha kipróbálnád, milyen táncosnak lenni vagy, ha a Székesfehérvári Balett Színház művészeitől szeretnél tanulni, akkor csatlakozz a mini társulatba!” A balettszínház táncművészei – Cristina Porres Mormeneo magántáncos és balettmester, Elisa Insalata, Dušana Héraková és Fernando Gabriel Luis Luis magántáncosok – rövid, könnyen megtanulható és kivitelezhető koreográfiákkal, táncetűdökkel készülnek a „Beszállókártya” 15–45 év közötti résztvevőinek, amelyet az eredeti tervek szerint a mini társulat a tavaszi Kortárs Művészeti Fesztiválon adott volna elő Székesfehérváron.

A járványhelyzet miatti korlátozások ezt jelen helyzetben nem teszik lehetővé hagyományos formában, ezért a foglalkozásokat a próbaterem helyett az online térben szervezik meg. Az érdeklődők a Zoom videókonferencia alkalmazáson keresztül, zárt csoportban kapcsolódhatnak majd be a „Beszállókártya” című foglalkozásokba az alábbi időpontokban:


2021. április 19., hétfő 18 óra,
2021. április 23., péntek 18 óra,
2021. április 26., hétfő 18 óra,
2021. április 29., csütörtök 18 óra,
2021. május 10., hétfő 18 óra,
2021. május 13., csütörtök 18 óra,
2021. május 17., hétfő 18 óra,
2021. május 20., csütörtök 18 óra,
2021. május 24., hétfő 18 óra.

Ha a járványhelyzet engedi, az utolsó alkalmakat már személyesen szeretné megtartani a társulat. A részvételhez a jelentkezes@fehervaribalett.hu e-mail címen lehet jelentkezni. A programra április 18-ig, vasárnapig várják a regisztrációkat.

 

 

 

 

További információ:

Orbán Gábor – művészeti titkár
Székesfehérvári Balett Színház
Székesfehérvár, Szabadságharcos út 59.
Telefon: +36 70 338 0376
E-mail: muveszetititkar@fehervaribalett.hu
Honlap: www.fehervaribalett.hu
Facebook: www.facebook.com/fehervaribalett






 


 

Szöveg: Székesfehérvári Balett Színház


 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.