Az Alba Innovárban ülésezett a Magyar Innovációs Szövetség

2022.05.19. 09:20
KÖZLEMÉNY - 2022. május 19. (csütörtök) 
 
 
 

Székesfehérváron, az Alba Innovárban tartotta választmányi ülését a Magyar Innovációs Szövetség. Az esemény komoly elismerés mind a digitális élményközpontnak, mind a városnak. Utóbbinak azt a munkáját ismerte el a szervezet a helyszínválasztással, melynek köszönhetően elindult az Alba Innovár, és óriási fejlődési utat tett meg az elmúlt öt évben.


Nem megkerülhető a digitalizáció és annak jelentősége napjaink iparában, gazdaságában, legyen szó a mai munkavállalókról vagy az életútjuk elején járó gyermekekről. Az Alba Innovár pedig valamennyi rétegnek segítséget tud adni a digitális fejlődés adta lehetőségek kiaknázásában vagy az éppen ebből fakadó problémák leküzdésében. Erre a városban jó példa működik, ezért is tartotta Székesfehérváron választmányi ülését a Magyar Innovációs Szövetség – emelték ki a Szövetség képviselői.


Az Innovációs Szövetség harminc éve alakult, és akkoriban 21 vállalatvezető gondolt arra, hogy foglalkozni kell az innovációval. Azóta is küldetésüknek tekintik a széles értelemben vett innovációs kultúra terjesztését – emelte ki Dr. Szabó Gábor elnök. Mint elmondta, nagyon sok anyagot véleményeznek a jogszabályalkotásokkal kapcsolatban, és van két fontos éves rendezvényünk: az Innovációs Nagydíj és az Innovációs Ifjúsági Verseny.


Laufer Tamás, a Magyar Innovációs Szövetség alelnöke, az Alba Innovár vezetője is köszöntötte a választmány tagjait, majd arról beszélt, hogy a fiatalok digitális kompetencia-oktatása az Alba Innovárban a közoktatást egészíti ki. Évente 4-5000 fiatalt érnek el az iskolákon keresztül, de vannak szakköreik, és nagyon népszerűek a nyári táborok is. Jelenleg tíz tanárral működnek és minden nap egy-egy osztálynak tartanak csoportos foglalkozásokat, továbbá a felnőttek digitális oktatásából is kiveszik a részüket. Mindehhez legjelentősebben az önkormányzat járul hozzá, de a város nagyvállalatai is segítik az Alba Innovár fenntartását. „Az elmúlt öt évben mintegy 25 ezer embert sikerült elérni, és az esélyegyenlőség jegyében minden teljesen térítésmentes a fiataloknak.” - emelte ki Laufer Tamás.


Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere arról beszélt, hogy egyfajta mozgalom és szellemiség az, amit az Alba Innovár képvisel a Fehérváron. Az önkormányzat öt évvel ezelőtt fontosabbnak gondolta a fiatalok digitális oktatását annál, minthogy arra várjon, hogy idővel pályázati forrást talál az Alba Innovár létrehozására. „Inkább nyeltünk egy nagyot, és úgy döntöttünk, hogy a város ezt megfinanszírozza, majd jöttek olyan nagy ipari cégek, akik látták a fantáziát és a jövőt ebben a kezdeményezésben, és ma együtt működtetjük valójában a digitális élményközpontot.” A város gazdasága által termelt helyi adóból tartjuk fent a digitális élményközpontot, és teljes az egyetértés abban, hogy jó helyre kerülnek a cégek által befizetett javak. Az Alba Innovár azon túl, hogy a fehérvári általános és középiskolásoknak biztosít lehetőséget, a felnőttképzés területén is jeleskedik, továbbá a város általános iskoláiban okostantermeket is hoz létre. Ez nem csak eszközfejlesztést jelent, hanem a szaktanárok, pedagógusok oktatását is, ami legalább annyira fontos, mint maga az okostanterem létrehozása. „Teljesen mindegy, hogy szülőként mit gondolunk a digitalizációról, a gyermekeink ebbe a korszakba nőnek bele. Ha nem tanítjuk meg őket ezeket az eszközöket értelmesen használni, akkor a mindennapjaik lesznek majd nehezebbek. Látszik, hogy fel kell készíteni őket erre a világra és megtanítani őket arra, hogy tudatosan használják a telefonjaikat és éljenek az eszközök adta lehetőséggel.”

A város polgármestere beszélt arról is, hogy a fehérvári iparban a világ legkorszerűbb technológiái működnek jelenleg, így a fiatalok megtalálhatják számításaikat Fehérváron, de ehhez fel kell készíteni őket és a jelen munkavállalóit is képezni kell. Székesfehérváron a ma elérhető legmagasabb magyar átlagjövedelmek vannak, de ez a mában igaz. Tíz év múlva egészen biztosan más lesz majd az ipari környezet, és a felnőtteket is rá kell ébresztenünk, hogy tanulni kell. Kiemelte, hogy fontos lenne minden megyei jogú városban, középvárosban egy ilyen központ.


A szerda délutáni eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából





                                                    - Vége -




Szöveg: Bácskai Gergely
Fotó: Simon Erika  

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.