Tanulás, munkatapasztalat, közösségi szolgálat – érdekes előadással folytatódik a Szülők Akadémiája csütörtökön

2022.06.21. 12:40
KÖZLEMÉNY - 2022. június 21. (kedd)
 
 
 
 
 
 
A Tanulás a 21. században című előadással folytatódik a Szülők Akadémiája az MCC Székesfehérvári Képzési Központjában. Június 23-án, csütörtökön 17 órakor dr. Setényi János lesz a vendég, aki többek között olyan érdekes kérdéseket vet majd fel, hogy egyetemen vagy a digitális tartalmakból érdemes-e képezniük magukat a fiataloknak, illetve hogyan tevődik össze a fejlődésben a tanulás, a munkatapasztalat vagy éppen a közösségi szolgálat. Kérdésekkel is fordulhatnak a résztvevők az előadóhoz. 



A Szülők Akadémiája ezúttal a TANULÁS a 21. században című programmal várja az érdeklődőket. Dr. Setényi János oktatáskutató, az MCC Tanuláskutató Intézetének vezetője előadásában arra a helyzetre keresi a választ, hogy miképpen néz ki a tanulás térképe 10 év múlva? Miközben az államilag elismert képzések, bizonyítványok, szakszolgáltatások és szociális támogatás helye továbbra is az iskola ("a kőház") marad, a tanulás világa a digitális tartalmak és tanulási helyek robbanásszerű bővülésével átalakult.

- Hány évig érdemes egyetemre járni?
- A szak számít vagy az egyetem neve? Esetleg egyik sem?
- Kell-e tanulnunk az iskola és egyetem mellett?
- Mi a különbség az oktatás, a tanulás és a fejlődés között?
- Hasznos lehet-e a pihenés és semmittevés?
- Milyen munkatapasztalat begyűjtése lehet értékes? Mire jó a közösségi szolgálat?

A rendezvény végén lesz lehetőség, hogy felmerülő kérdéseikre is választ kaphassanak a résztvevők. 

Az előadást 2022. június 23-án, csütörtökön 17 órától az MCC Székesfehérvári Képzési Központjában (Királysor 30., Grand Inkubátorház) tartják. A részvétel ingyenes, azonban minden esetben regisztrációhoz kötött.

Regisztráció:
http://tinyurl.com/mccszuak


 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.