Egy hét a Sóstón ősmagyar értékek mentén

2013.06.10. 14:04
KÖZLEMÉNY - 2013. június 10. (kedd)
A „Szent Istvánnak elődei” napközis táborba még várnak néhány jelentkezőt.    
 
 
 
 
 
 
Három szervezet összefogásával, első alkalommal rendezik meg a Sóstón a „Szent Istvánnak elődei” című hagyományőrző napközis tábort jövő hétfőtől öt napon át. A program komplex módon, elméleti és gyakorlati foglalkozások során ad élményszerű betekintést a gyerekeknek arról a természeti és kulturális környezetről, amely az államalapítás korát és az azt közvetlenül megelőző kort jellemezte. A táborba – amely nyilvános, szertüzes záró rendezvénnyel ér véget Szent Iván éjjelén – korlátozott számban lehet még jelentkezni. – hangzott el a programokat ismertető sajtótájékoztatón, ahol egy új, a napfordulókhoz kötődő eseménysorozatról is beszámoltak a szervezők.

A tábor ötlete a 2008 szeptemberében elhunyt Gáspár Attilához, a városi közélet meghatározó személyiségéhez köthető, akinek szenvedélye volt a hagyományőrzés és a Sóstó védelme. Elképzeléseit a Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület és a Gáspár Attila Zöld Kerekasztal Egyesület valósítja meg szoros együttműködésben a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesülettel. Ez utóbbi szervezet elnöke, Adorján Viktor elmondta: a június 17-21-e között a sóstói Zöld-tanyán zajló táborba 8-13 éves gyerekek jelentkezhetnek, akik közül tíznek ingyen biztosítják a részvételt jeles magatartás, kimagasló tanulmányi eredmény és rászorultság okán, a Táncsics Mihály Általános Iskola nevelőtestületének javaslata alapján.   Jelentkezni lehet még a következő napokban a ggegyesulet@gmail.com vagy a ggmuvhaz@gmail.com email címeken. – tette hozzá Adorján Viktor.  

A komplex program tartalmas betekintést enged az ősmagyarok mindennapjaiba, szokásaiba, életmódjába, hiedelmeibe, illetve a Sóstó világának megismerésével a gyerekek képet kapnak Fehérvár gyöngyszemének egyedülálló kincseiről, értékeiről. A részleteket Borbély Zsolt, a Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület elnök és Határhegyi Krisztián, a Gáspár Attila Zöld Kerekasztal Egyesület elnöke ismertették. A tábor hétfőn közös jurtaépítéssel indul. Ebéd után délutánonként a gyerekek érdekes előadásokat hallhatnak a legfontosabb mondák közös feldolgozásával a világ teremtésétől kezdve Attila hun királyon, majd az avarokon át Árpád vezérig, a 907-es pozsonyi csatáig és a honfoglalásig.  Megismerhetik a pusztai, jurtás életmód mindennapjait, a nemezelést, a fazekasságot, a gyöngyfűzést és az öltözködést, délutánonként pedig kézműveskedhetnek és foglalkozhatnak számos korabeli fegyverrel.  A táborszervezők egyik legfontosabb célja, hogy megtanítsák az ősi rovásírást, ezért kedden, szerdán és csütörtökön rovásírás oktatás várja a gyerekeket.  A kedvező időjárásnak köszönhetően idén igazán megmutatkozik a Sóstó védett madarakkal és növényekkel teli, gazdag élővilága, ezt a területet is részletesen megismerhetik a fiatalok. Egyed István solymász ugyancsak érdekes bemutatókkal várja a gyerekeket. A június 21-i, pénteki zárónapon a résztvevők játékos vetélkedőn adnak számot a tábor során megszerzett ismereteikről, és kiállítás nyílik kézműves munkáikból. A nyári napforduló alkalmából szervezett nyilvános, mindenki számára látogatható program 18.00 órakor kezdődik: a népi asztrotájképekről és a hozzájuk kapcsolódó hiedelmekről tart előadást Bartha Lajos, a Magyar Csillagászati Egyesület szakértője, neves kutatója, majd lesz közös bográcsozás, végül szertűzzel, énektanulással és sámándobolással zárul Szent Iván éjjele, az év leghosszabb éjszakája.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület és a Gáspár Attila Zöld Kerekasztal Egyesület egy új programsorozat meghonosítására is készül Székesfehérváron. Terveik szerint szabadtéri programokat szerveznek a márciusi, a júniusi, a szeptemberi és a decemberi napfordulókhoz, az ősi hagyományokhoz és hiedelmekhez kapcsolódóan.
 
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.