Képeslapok Afganisztánból

2013.06.19. 08:45
KÖZLEMÉNY - 2013. június 19. (szerda) 
A Magyar Honvédség vándorkiállítása egy hétig tekinthető meg az Alba Plaza előtt.       
 
 
 
 
 
A Magyar Honvédség afganisztáni szerepvállalását mutatja be az az egyedülálló fotókiállítást, melyet pénteken délután nyitnak meg az Alba Plaza előtti téren. A szabadtéri vándortárlat egy hétig marad a városban.

Budapest, Szolnok és Debrecen után Székesfehérváron is látható lesz az az egyedi, különleges fotókiállítás, melynek keretében 40 nagyméretű tablón mutatják be a Magyar Honvédség afganisztáni szerepvállalásának történetét és legfőbb eredményeit. A szabadtéri tárlaton nem csak a Tartományi Újjáépítési Csoport, hanem a Magyar Honvédség többi missziója is helyet kapott, így az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a Katonai Tanácsadó Csoport, a Kabul Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingens, illetve a Különleges Műveleti Kontingens tevékenységébe is.

A kiállítás megnyitójára 2013. június 21-én, pénteken kerül sor az Alba Plaza előtti téren, a Helyőrségi Zenekar közreműködésével.  14.00 órakor köszöntőt mond Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere, majd Domján László vezérőrnagy, a MH Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnoka. A különleges tablókat minden városban, így Székesfehérváron is egy hétig tekinthetik meg az érdeklődők.

 

További részleteket a kiállítás hivatalos honlapján, a
http://kepeslapok-afganisztanbol.blog.hu/ portálon olvashatnak.
 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.