Művészet és történelem – változatos kiállítások a Szent István Király Múzeumban

2024.07.09. 08:30
KÖZLEMÉNY - 2024. július 9. (kedd) 
 
 
 
 
 
Időszaki és állandó kiállításokkal várja kiállítóhelyeinek hűs falai között a látogatókat a Szent István Király Múzeum. A legfrissebb alkotások a Pelikán Galériában és az Országzászló téren, a diákok által megjelenített kortárs művek az Új Magyar Képtárban láthatók. Székesfehérvár történelmében a Nemzeti Emlékhely – Középkori Romkertben és a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontban tett séta során merülhetnek el, míg a Fekete Sas Patikamúzeumban a gyógyítás, Tác- Gorsiumban Pannónia és a több mint kétezer éves kínai agyagkatonák történetét ismerhetik meg a látogatók. A Hetedhét Játékmúzeumban Moskovszky Éva mesés, szemet gyönyörködtető játékgyűjteménye és a Réber László grafikái várják az érdeklődőket. Bár a Palotavárosi kiállítóhely ideiglenesen, július 10-22-e között zárva tart, Fejér vármegye és Székesfehérvár néprajzának kincseit a Tárgyalkotó hagyomány állandó tárlaton ismerhetik meg.
 
 
 
A Szent István Király Múzeum kiállítóhelyei nyáron is várják a látogatókat. A nyári szünet, a szabadság ideje alatt remek lehetőséget kínálnak minden korosztálynak a tartalmas időtöltésre. Haraszti Zsolt képzőművészeti tárlata július 19-ig a Pelikán Galériában látogatható a Kossuth utca 15. szám alatt. Az Országzászló téri kiállítóhelyen Szécsényi-Nagy Loránd médiaművész alkotásait szeptember 1-jéig láthatja a közönség. A Lakj jól! és A téridőben lebegve – Folyamatosan változó koordináták című kiállítások keddtől péntekig, 10-18 óra között tartanak nyitva.
 
Kortársak és művészpalánták „közös” alkotásából született az Átiratok. Az Új Magyar Képtárban 8 iskola, 12-20 év közötti diákjainak munkái láthatóak, amelyek a Képtár anyagához kapcsolódó rajzpályázatra készültek. A kiállítás szeptember 30-ig látogatható telefonos (+36 70 661 998) bejelentkezéssel, keddtől vasárnapig, 10 és 18 óra között. Különleges értéke a városnak a Mentett értékek 2.0 – Deák Dénes gyűjteménye az Oskola utcában. A Városi Képtár – Deák Gyűjteményben látható több mint négyszáz alkotás – 271 festmény és grafika, 52 szobor, 80 érem és plakett, 6 iparművészeti alkotás – jó keresztmetszetet ad a huszadik század magyar művészetéről.
 
Bár a Palotavárosi kiállítóhely július 10-e és 22-e között technikai okok miatt zárva tart, az Országzászló tér 3. szám alatt a Fejér vármegye és Székesfehérvár néprajzát bemutató, Tárgyalkotó hagyomány - fejezetek Fejér megye népi kultúrájából kiállításon a hagyományos paraszti kultúrában használatos tárgyak útját követhetjük nyomon megalkotásuktól az árucserén át használatba kerülésükig.
 
A Szent István Király Múzeum Rendházba történelmi időutazásra invitálják a látogatókat a Hadimustra – A magyar hadtörténet évszázadainak emlékei kiállításba, amely 18 teremben ezernél több műtárgy, látványos idővonal és sokrétű digitális tartalom segítségével enged bepillantást a magyar hadtörténelem elmúlt évszázadaiba, az oszmán uralom elleni küzdelemtől napjaink Honvédségének fegyverzetéig. Szintén a Rendház épületben látható a Székesfehérvár a frontvonalban 1944–1945 című közös kamara kiállítása.
 
Székesfehérvár Belvárosában, a Püspöki Palota közelében látható falmaradványok a Szent István által alapított Szűz Mária prépostsági templom emlékét őrzik. A Nemzeti Emlékhely – Középkori Romkertben tett sétát követően érdemes végig sétálni az idővonal mellett, amely elvezet a város legújabb kiállítóhelyére, a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontba. A Várkörúton található épület ad otthont a Solium Regni – Az ország trónusa című állandó kiállításnak. Az egykori Szent István-i bazilika közvetlen közelében egy olyan kulturális és információs pontot alakítottak ki, mely a Nemzeti Emlékhelyhez kapcsolódva bemutatja annak történelmi, társadalmi, földrajzi és építészeti jelentőségét. A kiállítás megtekinthető keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között.
 
A látogatókat nyáron is várja a Fekete Sas Patikamúzeum, a Fő utcán, ahol több mint kétszáz esztendő eseményei, gyógyításai, szokásai és divatja is illusztrálható a ránk maradt eredeti tárgyak meglepő sokaságával. A játékos lelkületűek és a gyerekek is találnak maguknak nézni és játszani valót a Hetedhét Játékmúzeumban, amely két állandó kiállítás, Moskovszky Éva és édesanyja, Auer Erzsébet páratlan értékű, Európa-szerte elismert polgári játékgyűjteményéből és Réber László grafikai hagyatékából áll.
 
Egy egész napos kirándulást is érdemes szervezni Tácra, ahol a Gorsium Régészeti Parkba belépve az ókori Pannónia útján indulhatunk el egy múltbeli látogatásra. Az állandó tárlat mellett augusztus 19-ig látható a fogadóközpont kiállítótermében az Agyagkatonák – Az első kínai császár halhatatlan őrei tárlat, ahol közel félszáz anyag- és mérethű agyagkatonát és két lovat mutatnak be, és a látogatók hétfőtől vasárnapig, 10 és 18 óra között megismerhetik a kínai császárság korát, az agyagkatona hadsereg történetét.
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Július
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.