Jövő héten lesznek az óvodai beiratkozások Székesfehérváron

2014.04.29. 13:36
KÖZLEMÉNY - 2014. április 29. (kedd)
Május 6-8-a között kereshetik fel a szülők az intézményeket. Galéria 
 
 
 
 
Jövő héten, május 6-án, 7-én és 8-án, kedden, szerdán és csütörtökön 08.00 órától 13.00 óráig és 14.00 órától 17.00 óráig lesznek az óvodai beiratkozások Székesfehérváron. Beíratható minden olyan gyermek, aki 2014. augusztus 31-ig betölti a harmadik életévét.


Az óvoda feladata, hogy három éves kortól a tankötelezettség kezdetéig nevelje a gyermekeket. Az óvodába beíratható minden olyan gyermek, aki 2014. augusztus 31. napjáig betölti a harmadik életévét. Az óvodai felvétel jelentkezés alapján történik. A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, amelynek körzetében lakik, vagy ahol szülője dolgozik. Azon gyermekek esetében, akik 2014. szeptember 1. és 2014. december 31. között töltik be 3. életévüket, a szülőknek, gondviselőknek jelezniük kell a felvételi igényt a lakóhely, ennek hiányában tartózkodási hely szerinti illetékes vagy a választott óvodában.


Az óvodai beiratkozáskor szükséges bemutatni:

- a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt (gyermek lakcímkártyája)
- a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát (szülő lakcímkártyája)
- a gyermek egészségét, fejlettségét igazoló orvosi igazolást.


Az alábbi óvodákban megosztott a beiratkozás időpontja a székhely és a tagóvoda között:

Árpád Úti Óvoda
Székhelyén (Székesfehérvár, Árpád utca 5.): 2014. május 6. és 8.
Vízivárosi Tagóvodája (Székesfehérvár, Sarló utca 11/e.): 2014. május 7.

Felsővárosi Óvoda
Székhelyén (Székesfehérvár, Havranek József utca 2.): 2014. május 8.
Ybl Miklós Lakótelepi Tagóvodája (Székesfehérvár, Ybl Miklós Ltp. 1.): 2014. május 6. és 7.

Hosszúsétatéri Óvoda
Székhelyén (Székesfehérvár, Hosszúsétatér 42.): 2014. május 6. és 7.
Tóvárosi Tagóvodájában (Székesfehérvár, Tóvárosi Lakónegyed 70.): 2014. május 8.

Ligetsori Óvoda
Székhelyén (Székesfehérvár, Ligetsor): 2014. május 6. és 7.
Palotavárosi Tagóvodájában (Székesfehérvár, Kelemen Béla utca 30/b.): 2014. május 8.

Napsugár Óvoda
Székhelyén (Székesfehérvár, Salétrom u. 8): 2014. május 6. és 8.
Nefelejcs Tagóvodájában (Székesfehérvár, Nefelejcs u. 54.): 2014. május 7.

Tolnai Utcai Óvoda
Székhelyén (Székesfehérvár, Tolnai u. 1.): 2014. május 6. és 8.
Sziget Utcai Tagóvodájában (Székesfehérvár, Sziget u. 6.): 2014. május 7.

Rákóczi Utcai Óvodába és
Rákóczi Utcai Óvoda Mancz János Tagóvodájába a beiratkozásra a székhelyen, a Rákóczi u. 30. szám alatt lesz lehetőség a beiratkozás fent meghatározott idejében: 2014. május 6-7-8.

A fenti felsorolásban nem szereplő összes többi óvodában május 6-án, 7-én és 8-án a megadott időpontokban zajlik a beiratkozás.

A hirdetmény és a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának fenntartásában működő óvodák felvételi körzete, nyitvatartási rendje elérhető a www.szekesfehervar.hu oldalon és letölthető a Galériából.

 

 

 

 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.