Kedvezményes virágvásárt tartanak csütörtökön és pénteken

2014.05.20. 10:09
KÖZLEMÉNY - 2014. május 20. (kedd)
Száz palánta vásárlására jogosultak a fehérvári lakosok. 
 
 
 
 
 
Székesfehérvár Városgondnoksága ebben az évben is meghirdeti az egynyári virágpalánták vásárát. A növényeket május 22-én, csütörtökön és május 23-án, pénteken 7.30 és 17.30 óra között vásárolhatják meg a Bioritmus kertészetben (Szeder köz 2.) és az Árvácska Virágboltban (Béla u. 4.).

A lakók 65 forintos darabáron juthatnak a palántákhoz. A virágvásáron be kell mutatni a lakcímkártyát, mert csak székesfehérvári lakos jogosult a vásárlásra maximum 100 db erejéig. A Városgondnokság azt kéri a lakóktól, hogy a közterületet szépítve ültessék el a növényeket, vagy az ablakba, illetve a ház elé, és gondozzák a kiültetés után is folyamatosan. Mind a két helyszínen 25-25 ezer palánta lesz összesen megvásárolható, a választékban pedig a legkedveltebb egynyári virágok szerepelnek, melyek kiválasztását szakemberek segítik.
 
Választható fajták:
Begónia barna levelű és zöld levelű, piros, rózsaszín, és fehér virágú
Kakastaréj, piros és sárga virággal
Dália
Záporvirág
Petúnia piros, fehér. Rózsaszín, színkeverék
Paprika virág, kék és piros virágokkal
Büdöske, többszínű sárga és tarka
Kerti verbéna
Ezüstlevél
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.