Szépkorúak köszöntése

2015.10.02. 10:06
KÖZLEMÉNY - 2015. október 2. (péntek)
Az idősek világnapja alkalmából Fehérvár is ünnepel. Galéria 
 
 
 
Az időseket immár 25. alkalommal köszöntik október 1-jén. Székesfehérváron a Vodafone Sportcentrumban október 5-én, hétfőn lesz nagyszabású ünnepség a szépkorúak tiszteletére, ahol a város polgármestere mond köszöntőt. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
 
 
Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává. A WHO, azaz az Egészségügyi Világszervezet számításai szerint 2000 és 2050 között a világ hatvan év feletti népességének aránya 11-ről 22 százalékra, míg a lélekszámuk 605 millióról kétmilliárdra fog nőni, a nyolcvan év felettiek száma pedig négyszeresére.
 
Így ennek tükrében egyre több gyermeknek adatik majd meg a lehetőség, hogy a nagyszülein túl a dédszüleit is ismerje, s ne csak fényképről láthassa, milyenek is voltak egykor.
 
Az idősek tisztelete és megbecsülése éppen ezért egyre jobban felértékelődik napjainkban. S nemcsak a családokon belül, illetve kis közösségekben, hanem társadalmi szinten is. Ezért kell nagy odafigyeléssel és elismeréssel feléjük fordulni, hisz a múltban általuk megtapasztaltakból tanulni lehet, megőrzött hagyományaikat továbbörökíteni szükséges.
 
Székesfehérvár Önkormányzata egy ünnepi műsorral kedveskedik az idősek világnapja alkalmából a szépkorúaknak. A Vodafone Sportcentrumban október 5-én, hétfőn 15.00 órára várnak minden kedves érdeklődőt a szervezők. Az esten Füredi Nikolett, Váradi Eszter Sára, Buch Tibor és Keller János ad zenés műsort Cserta Balázs, Horváth Elemér és Horváth Péter közreműködésével. Az ünnepségen dr. Cser-Palkovics András polgármester mond köszöntőt.
 
A rendezvény plakátja letölthető a Galériából.
 
 
Szöveg: Kész Mónika
 
 
 
  
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.