Karácsonyra hangolódva

2015.12.10. 08:09
KÖZLEMÉNY - 2015. december 10. (csütörtök)
Advent harmadik hétvégéjének fehérvári programjai 
 

 

A tél legnagyobb ünnepének közeledtével Székesfehérvár Belvárosa is hetek óta díszben pompázik, s fényárban úszik. Az elmúlt két hétvégéhez hasonlóan a most következő harmadik adventi hétvégén is - karácsonyra hangolódva - számos program közül válogathatunk. Mindenki a saját belátása szerint választhat akár a meghitt, bensőséges és komoly rendezvények sokaságából, akár a vidám, önfeledt és szórakoztató műsorok és foglalkoztatások tárházából.

December 11-én, pénteken:
A Bory Jenő Általános Iskolába már koradélután elkezdődnek az adventi foglalkozások. 15 órától várják az iskolába készülő gyerekeket játszóházzal, vásárral.
18 órától a Kisfaludi Közösségi Házban karácsonyi kiállítás nyílik, míg a Művészetek Házában ’LifeCafe’ Karácsony várja az érdeklődőket kézműves műhellyel, receptversennyel.
A Zichy Színpadon is este már koncertek lesznek. Akik egy könnyed, hangulatos élményre vágynak, érdemes kilátogatniuk a Hotel Magyar Király előtt felállított pódiumhoz, ahol először 18 órától Csemer Boglárka Boggie lép fel, majd 19.30 órától Mits Marci ad karácsonyi koncertet.
A Szabadművelődés Házába 20 órától a Zagyva Banda várja a táncos kedvűeket egy adventi táncházra.  

December 12-én, szombaton:
Már reggel 9 órától várják a Rác utcába mindazokat, akik el akarják sajátítani a mézeskalács, vagy a csuhékészítés rejtelmeit, de lesz ezen kívül fafaragás és gyöngyfűzés is. Ugyanígy 9 órától nyit a Museumcafeban a KreAlba designvásár.
A Vízivárosi Adventen Felsőváros három generációja mutatkozik be. Az óvodások, iskolások, valamint a nyugdíjasok 15 órától adnak műsort. 
A Hiemer-ház Gesztenyés udvara is 15 órától várja a látogatókat, ahol angyali tárgyak készíthetők, de a gyerekek még a társasjátéksarkot is kipróbálhatják, és egy Grimm-mesét is megnézhetnek.
A Püspöki Palota Adventi Udvarán 16 órakor gyújtják meg az adventi koszorú harmadik gyertyáját. A színpadon az érdi Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola tanulói adnak műsort.
Maroshegyen, a Szent Kristóf templomban 17 órától „Harang csendül…” karácsonyi ünnepi est lesz.
A Belvárosban, az Adventi színpadon 17.30 órakor az Ars Musica Vegyeskar énekel, majd 18 órakor Wolf Kati lép színpadra. S ugyancsak 18 órakor kezdődik a Fehérvári Szinkronúszó Egyesület Karácsonyi Gálája is a Csitáry G. Emil Uszodában.
A Zichy színpadon 18.30 órától a Musicolore Énekegyüttes, míg 20 órakor a Latin Duó ad műsort.  
A Kobold Karácsony titkára 19 órakor derül fény az Igézőben. 
Akik meghitt, lélekmelegítő zenére vágynak szombat este, azoknak a Jézus Szíve Templomba érdemes ellátogatniuk. A Vox Mirabilis Kamarakórus karácsonyi koncertje 19 órakor kezdődik, ahol Johann Sebastian Bach Magnificatja csendül fel.

December 13-án, vasárnap:
A Rác utcában 10 órakor kezdődnek az adventi foglalkoztatók, míg az Igézőben 11 órától nézhetik meg a gyerekek az Egy kis Karácini csoda című bábelőadást. 
13 órától Adventi patikafiók keretében családi kézműves foglalkozás lesz a Fekete Sas Patikamúzeumban, míg 15.30 órától a Városi Képtárban Képli Anita és Novák Szironka ad régizene koncertet.
A Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola Népzene Tanszakának Luca-napi előadása 17 órakor kezdődik a Hiemer-ház Báltermében.
A Belvárosban, az Adventi Színpadon 17.30 órakor a TáncolKodó Együttes műsorát láthatják az érdeklődők, míg 18 órakor Kökény Attila lép színpadra. A Zichy színpadon 18.30 órakor kezdődnek a programok. Először a Dobai Pisti – Horváth Márk duó lép fel, majd 20.00 órakor a CB Rádió koncertje lesz.
A komolyzenét kedvelőknek a város két templomának koncertje adhat alkalmat kikapcsolódásra. A Református templomban 18 órakor Teleki Miklós Artisjus-díjas orgonaművész hangversenye lesz, melyen a Csillag születik 2012-es nyertese, Mészáros János Elek is közreműködik. Míg a Ciszterci templomban 19 órakor az Ars Musica Zenebarátok Egyesülete ad adventi koncertet. 

A Belvárosba kilátogatók mind a három napon sötétedéstől kezdve a Hotel Magyar Király előtti téren és a Városháza betlehemes díszudvarán is fényfestést láthatnak az épületek falain.

A választék igen bő, így fiatalok és idősek egyaránt találhatnak maguknak kedvükre valót a kínálatból. A szabadtéri programok is bátran választhatók, hiszen a meteorológiai előrejelzések szerint a hétvégére csapadék nem várható, sőt több-kevesebb napsütésre is számíthatunk.

Részletes hétvégi programok az alábbi linken:
http://teleelettel.hu/kereses/category/all/when/1449788400-1449788400

                                                         

Szöveg: Kész Mónika

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.