Fehérvári programok a kézműves alkotóházak országos hétvégéjén

2016.03.31. 10:49
KÖZLEMÉNY - 2016. március 31. (csütörtök) 
A Kézművesek Háza és a Mesterségek Háza is várja vendégeit.    Galéria
 
 
 
 
 
Harmadik alkalommal szervez nyitott hétvégét a Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesülete és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége az országban működő népi kézműves alkotóházak, műhelyek és műhelygalériák számára. A kezdeményezéshez kapcsolódik a Kézművesek Háza és a Mesterségek Háza is. Mindkét helyen szeretettel várják azokat, akik szívesen ismerkednek a mesterekkel és mesterségeikkel.

A nyitott hétvége szervezőinek célja, hogy megmutassák, milyen értékeket hordoznak a tradicionális népi kézművességet művelő és továbbörökítő létesítmények, a tudást képviselő és megújító mesterek, alkotó közösségek.

Az országos kezdeményezéshez kapcsolódva a Fehérvári Kézművesek Egyesülete április 1-jén, pénteken szeretettel várja az érdeklődőket a Rác utca 27. szám alatti Kézművesek Házában, amely 10.00-17.00 óra között tart nyitva. Lesz nemezelés Grim Mária vezetésével kezdőknek és haladóknak, 11.00 és 15.00 órakor Szenczi Jánosné tart képes élménybeszámolót „Szőttesek a nagyvilágból” címmel, illetve többféle szakágban mutatják be az alkotás folyamatát a kézművesek és bevonják az érdeklődőket is.

Ugyancsak csatlakozik az országos programhoz a Rác utca 20. szám alatti Mesterségek Háza, amely idén ünnepli fennállása 30. évfordulóját. A „Kézműves örökségünk – Palotaváros” című, április 1-2-3-án, pénteken, szombaton és vasárnap zajló rendezvényen bemutatkozik a szövő, a kosárfonó, a hímző, a bőrműves, a fafaragó, a csuhékosár készítő és a játékkészítő műhely is. Az alkotóházban minden nap más-más műhely tevékenységeivel, kézműves mesterség, szakma alapfogásaival ismerkedhetnek meg, valamint társasjátékokat készíthetnek a gyermekek és a felnőttek is. Jó időben a házban és az udvaron is lesznek foglalkozások.

Részletes program a Mesterségek Házában

2016. április 1. (péntek)
17-20 óráig fafaragó műhely foglalkozásai.
Házigazda: Láng György fafaragó, népművész

2016. április 2. (szombat)
10-17 óráig csuhékosár készítő műhely foglalkozásai
10-13 óráig szövő műhely foglalkozásai
13-16 óráig kosárfonó műhely foglalkozásai
16-20 óráig hímző műhely foglalkozásai
Házigazda: Bárány Mara csuhé népi iparművész, Dr. Gulyás Antalné szövő, népi iparművész, Tolvaj Csaba kosárfonó mester, Gerebics Lajosné hímző

2016. április 3. (vasárnap)
10- 13 óráig a bőrműves műhely foglalkozásai
13-17 óráig a játszótárs játékkészítő műhely foglalkozásai
Házigazda: Sipos Tamás bőrműves, népi iparművész, Sevella Zsuzsanna fejlesztőpedagógus, Gonda Emma játékkészítő, oktató


Az intézményekhez és rendezvényekhez kapcsolódó fotók, illetve plakátok letölthetőek a Galériából.

 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.