Fuss és támogass – üzenj a magyar olimpikonoknak Rióba

2016.06.24. 08:12
KÖZLEMÉNY - 2016. június 24. (péntek)
Futás, olimpiai kvíz, fotózkodás és jótékonykodás is színesíti a vasárnapi programot. Galéria 
 
 
 
Öt állomásból álló jótékonysági futással hangolódhatnak a sportot kedvelők a nyári ötkarikás játékokra. Vasárnap reggel 09.00 órától Velencére várják a mozogni vágyókat, akik Kovács István Mikulás nagykövettel együtt teljesíthetik a 2016-os olimpia dátumát szimbolizáló távot. A futás végén olimpiai kvíz is várja az érdeklődőket, akik jókívánságaikat is elküldhetik a magyar olimpikonoknak. A vasárnapi rendezvény egyben jótékony célt is szolgál, melynek keretében nehéz sorsú családokon is segíthetnek a résztvevők.
 
 
Már csak pár hét és újra a legnagyobb világsportesemény izgalmait élhetjük át! A 2016. augusztus 5-i hivatalos megnyitóünnepségen fellobban az olimpiai láng Rióban, és elkezdőnek a XXXI. nyári ötkarikás játékok. A világ legjelentősebb sporteseményén ezúttal is számos magyar sportolóért szoríthatunk, hogy minél csillogóbb eredménnyel és éremmel térjenek haza Dél-Amerikából – köztük a két székesfehérvári öttusázóért, Kovács Saroltáért és Demeter Bencéért.
 
Hazánk olimpikonjai már gőzerővel készülnek az edzőtáborokban a nagy megmérettetésre, hogy a lehető legjobb teljesítményt tudják elérni Rióban. Az ötkarikás játékok szellemiségének jegyében egy öt helyszínt magában foglaló jótékonysági futást szerveznek, melynek első állomása Velence lesz. Az érdeklődőket június 26-án, vasárnap reggel 09.00 órától várják a velencei Célpont Pizzériánál.
 
A nevezések leadását, valamint a bemelegítést követően a programon megjelentek 10.00 órától Kovács István Mikulás nagykövettel futhatnak, aki 2008-ban a kínai Qionghaiban képviselte Magyarországot az Olimpiai fáklyafutáson. A kijelölt útvonalon az indulók a 2016-os dátumot szimbolizálva 216, vagy 2016 métert futhatnak.
 
Ezt követően 11.00 órától a gyerekek és a felnőttek külön kategóriában az olimpiai kvízen mérhetik össze tudásukat. Az esemény zárásaként 11.30 órától az olimpiai naplóba írhatják be jókívánságaikat a magyar sportolóknak a résztvevők, akik a fáklyával is fotózkodhatnak.
 
A vasárnapi esemény jótékonysági célt is szolgál. A program keretein belül rászoruló családokat és gyermekeket lehet támogatni az adománygyűjtő saroknál. A segíteni szándékozók tartós élelmiszert, iskolaszereket, játékokat, jó állapotú ruhaneműt is adományozhatnak.
 
Az esemény plakátja letölthető a Galériából.
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.