Jövő hétvégén pótolják a KultúrKorzó elmaradt produkcióit

2016.07.25. 11:12
KÖZLEMÉNY - 2016. július 25. (hétfő)
Pénteken és szombaton is változatos programok várják az érdeklődőket 
 
 
 
Két héttel ezelőtt a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradtak a Fehérvári KultúrKorzó programjai. Ezeket a produkciókat a következő hétvégén pótolják: augusztus 5-én, pénteken este 20.30 órától a Kongattack – Agárdi kongások lépnek fel, majd augusztus 6-án, szombaton 17.00 órakor a „Erdőn, mezőn” nevet viselő formáció koncertezik, ezt követően 21.00 órától a Prometheus Project tagjai mutatnak be látványos előadást.
 
Agusztus 5-én, pénteken este 20.30 órától a Kongattack várja a közönséget a Hotel Magyar Király előtti téren. Az agárdi ütőhangszeres formációt először 2015-ben a Hungary's Got Talentben láthatta szélesebb körben a közönség. A fehérváriak számára azonban nem ismeretlenek, hiszen már többször, több helyen felléptek a városban, például a tavalyi KultúrKorzón is. Az együttes tagjai már 16 éve zenélnek együtt: 2000 nyarán volt az első „fellépésük” az agárdi aluljáróban, és rövid idő alatt annyira népszerűek lettek, hogy ma már színpadi koncerteken lépnek fel és a környékbeli ifjúság zenei nevelésében is tevékenyen részt vesznek.
 
Szombaton sem marad a Belváros közönsége fülbemászó dallamok és pezsgő hangulat nélkül. Augusztus 6-án, szombaton 17.00 órakor az „Erdőn, mezőn” nevet viselő formáció lép színpadra a Mátyás király-emlékműnél. A zenekar magyar népdalokat játszik autentikus formában, újragondolt kísérettel. A férfi énekhangot nagybőgő és akusztikus gitár kíséri.
 
Szombaton ezen kívül nemcsak zenével csábítják az érdeklődőket a Belvárosba: 21.00 órától a Prometheus Project tűzzsonglőrei kápráztatják el a nagyérdeműt látványos bemutatóikkal az Országalmától a Fő utcán át egészen a Hotel Magyar Király előtti térig. Soraikat fehérvári zsonglőrök mellett veszprémi, budapesti és gyulai művészek is színesítik. Tárházukban olyan eszközök szerepelnek, mint a hosszúbot, a poi, az angyalszárny, a virágpálca, a tüzes legyező, a mazsorett pálca, a tüzes hullahopp és a kéztűz.
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.