A legyek ura Seregélyesen

2016.08.24. 10:37
KÖZLEMÉNY - 2016. augusztus 24. (szerda)
Szereplőket keresnek a szabadtéri előadáshoz. 
 
 
 
 
 
Újabb szabadtéri előadáshoz válogatnak szereplőket Seregélyesen: 2017-ben A legyek ura kerül színpadra Kalányos Tamás rendezésében, amihez 10-20 év korú fiúkat keresnek. A kilenc hónapig tartó próbafolyamat során a szereplők többek között fizikai tréningen, valamint fafaragás- és táncoktatáson vesznek részt, emellett zenei fejlesztésben is részesülnek. A castingra szeptember 15-ig lehet jelentkezni.


Szereplőválogatást hirdetnek a William Golding A legyek ura című művéből írt szabadtéri előadáshoz Seregélyesen.  A meghallgatásra olyan 10-20 éves korú fiúkat várnak egész Fejér megyéből, akik energiát és kitartást éreznek magukban a 9 hónapos próbafolyamathoz. A felvételi több körös szereplőválogatást jelent, amelynek során felmérik a jelentkezők egyéni képességeit és a csapatmunkához való viszonyulásukat.

A felkészülési időszakban a résztvevők profi szakembergárdával fognak dolgozni, és különböző képzéseken vesznek részt, mint például küzdősportok, dárdavívás, íjászat, lövészet, fafaragás, mozgás, tánc és zene. Az előadást Kalányos Tamás rendezi.

A castingra csak előzetesen lehet jelentkezni szeptember 15-ig, ami egyben az első fordulót is jelenti: egy rövid, maximum 2-3 perces bemutatkozó videót várnak, amelyben a legfontosabb adatok mellett a szervezők kíváncsiak a fiúk képességeire, hobbijára stb. A jelentkezéseket a muvvez@gmail.com címre kell elküldeni, további információ kérhető a 20/624-6830-as telefonszámon. A továbbjutó szereplőkkel, illetve szüleikkel a Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola képzési szerződést köt. A szabadtéri produkcióról filmet is készítenek.

A második forduló várható ideje szeptember 22-24. A képzések és a próbák 2016 októberében indulnak, heti rendszerességgel.




Szöveg: Fraller Ildikó
 

 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.