Még január 15-ig lehet jelentkezni a Bejczy Antal Innovációs Emlékversenyre

2017.01.11. 09:30
KÖZLEMÉNY - 2017. január 11. (szerda)
A műszaki orientáltságú diákok figyelmét kívánják felkelteni a versennyel 
 
 
 
A Bejczy Antal Innovációs Emlékversenyen tizenkét fehérvári középiskola diákjai vehetnek részt. Nekik egy-egy robottal kell különböző feladatokat megoldaniuk, a verseny pedig egy látványos bemutatóval zárul majd májusban. A megmérettetésre még január 15-ig várják a háromfős csapatok jelentkezését a szervezők.


A verseny névadója, Bejczy Antal professzor Ercsiben született és Fejér Megye Díszpolgára. Harminckét év alatt hat szabadalom, és több mint negyven újítása fűződik a nevéhez. A tavaly nyáron 85 éves korában elhunyt Bejczy Antal mérnök, fizikus, űrkutató részt vett egyebek mellett a Sojourner marsjáró megalkotásában is. A középiskolásoknak meghirdetett versenyen tizenkét székesfehérvári középiskola vehet részt. Minden csapat egy-egy robotot kap, mellyel különböző feladatokat kell majd megoldaniuk a diákoknak. A verseny nem titkolt célja, hogy felkeltse a műszaki orientáltságú diákok figyelmét, és motiválja őket a műszaki, mérnöki életpálya irányába.

A versenyre maximum háromfős csapatok jelentkezését várják a szervezők 2017. január 15-ig. A jelentkezők székesfehérvári középiskolások lehetnek. A feladatokat a weboldalon keresztül kapják meg hónapról hónapra, amelyeket az Óbudai Egyetem által biztosított LEGO EV3 készletekkel kell megoldani, és a megoldásról egy youtube-ra feltöltött videót kell beküldeni a határidő lejárta előtt. A feladatok megoldását háromtagú zsűri pontozza kizárólag a beküldött videók alapján. A verseny végén a szerzett pontok alapján egy show keretein belül hirdetik ki a győztes csapatokat.

További információ a http://robot.amk.uni-obuda.hu/ oldalon olvasható. 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.