Kiállítással, színielőadással ünneplik Öreghegyen a Magyar Kultúra Napját

2017.01.18. 09:11
KÖZLEMÉNY - 2017. január 18. (szerda) 
Drégely László munkái egy hónapig tekinthetőek meg.  
 
 
 
 
 
Hagyományosan önállóan szervezett programokkal készül a Magyar Kultúra Napjára az Öreghegyi Közösségi Ház. Január 20-án, pénteken este emlékkiállítás nyílik Drégely László festő- és szobrászművész, díszlettervező alkotásaiból, majd bemutatják az „Elnémulás” című színművet.  A belépés ingyenes.

Kiállítással és színielőadással készül a Magyar Kultúra Napjára az Öreghegyi Közösségi Ház. 2017. január 20-án, pénteken 18.00 órakor nyitják meg Drégely László emlékkiállítását. A pécsi születésű festő- és szobrászművész, díszlettervező már befutott alkotóként kezdett el foglalkozni az alumíniummal, melyet alapanyagként használt fel a festészetben. Erős szálak kötötték Székesfehérvárhoz, ahol több kiállítása is volt, illetve az alumínium nyersanyagot is a városban szerezte be. Gyűjteményét a Zombori úti Magyar Alumíniumipari Múzeumra hagyományozta. Az itt őrzött alkotásokból, festményekből, szobrokból, kiadványokból és kéziratokból láthatnak válogatást az érdeklődők a pénteken nyíló kiállításon. Az eseményen köszöntőt mond Östör Annamária önkormányzati képviselő és Radnai József, a Magyar Alumíniumipari Múzeumért Alapítvány kuratóriumi elnöke. A tárlatot Legéndy Péter művészeti író ajánlja az érdeklődők figyelmébe.

A megnyitót követően 19.00 órától láthatják az érdeklődők Hubay Miklós „Elnémulás” című színművét közjátékkal. A darabban Ivancsics Ilona, Almási Sándor, Fábián Szabolcs és Török Anna működnek közre, a színművet Török Tamás rendezte.

A rendezvényekre tisztelettel várják az érdeklődőket. A belépés ingyenes.

A kapcsolódó plakát letölthető A Szabadművelődés Háza honlapjáról.



 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.