„Fúvom az énekem”

2017.02.08. 15:17
KÖZLEMÉNY - 2017. február 8. (szerda)
Ifjúsági népdaléneklési verseny területi válogatója a Ciszterci Szent István Gimnáziumban
 
 


 

A Fejér Megyei Művelődési Központ – Művészetek Háza és a Fejér Megyei Népzenei Műhely Egyesület közösen rendezi meg Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny ötödik területi válogatóját 2017. február 10-én, pénteken 14 órától. A Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával megvalósuló eseménynek a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium ad otthont.
 

A rendezvény résztvevőit a házigazdák nevében Lacziné Kiss Márta nevelési igazgató köszönti, majd Brájer Éva alpolgármester nyitja meg az eseményt. A területi válogatón Fejér megye 10 oktatási intézményből érkező közel 100, népdaléneklésben és népzenében tehetséges fiatal mintegy 26 műsorszámmal lép fel a nagyközönség előtt. Az énekes palánták által nyújtott produkciókat Fejér megye kiváló népzene-pedagógusai, népzenegyűjtői, Varró János, Vakler Anna és Németh István értékelik. 

A legtehetségesebbek március 3-án, pénteken 10 órától a megyei döntőn mérik össze énektudásukat a székesfehérvári Művészetek Házában. A döntő szervezésébe és lebonyolításába bekapcsolódik a Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központ is, akik a szakmai zsűri javaslata alapján a „Tiszán innen, Dunán túl…” Országos Tanulmányi Versenyre is delegálnak majd Fejér megyei énekeseket, ahogy ez a korábbi években is történt. 

A vetélkedő célja az, hogy minél szélesebb körben ismertesse és szerettesse meg a népzenét, bemutatkozási lehetőséget biztosítson fiatal tehetségek számára és eddig ismeretlen énekeseket fedezzen fel.

 


                          

 

További információ: 

Dr. Major Lászlóné Kati
Művészetek Háza 
Székesfehérvár, III. Béla király tér 1.
Telefon: 06 30/9368 438
E-mail: majornekati@fejermmk.hu 
Honlap: www.fejermmk.hu
Facebook: www.facebook.com/fejermmk

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Május
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
  
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
  
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.