Hétfőtől lehet égetni Székesfehérváron

2017.03.29. 15:10
KÖZLEMÉNY - 2017. március 29. (szerda)
Április 3 és 10 között – vasárnap kivételével – engedélyezett a nyílttéri égetés 
 

 

 

Székesfehérvár Megyei Jogú Város közigazgatási területén – a helyi jelentőségű védett természeti terület kivételével – az avar és növényi hulladék nyílttéri égetése 2017. április 3-tól (hétfőtől) 10-ig (hétfőig) 08.00 és 20.00 között engedélyezett, vasárnap azonban tilos az égetés! Továbbra is tilos tüzet gyújtani az erdőkben, az erdők és fásítások határától számított 200 m-en beül, valamint a kijelölt tűzrakó helyeken, és a közút és vasút menti fásításokban.

 

Az avar és növényi hulladék nem tartalmazhat semmilyen más kommunális, ipari eredetű, illetve veszélyes hulladékot. Az avar és kerti hulladék égetése 18. életévét betöltött, cselekvőképes személy által vagy felügyelete mellett, a tűzvédelmi előírások betartásával végezhető úgy, hogy az égetéssel, az égetés hősugárzásával környezeti, vagyoni kár nem okozható és az égetés az emberi egészséget nem veszélyeztetheti, a tüzelőanyag az emberi egészségre ártalmas égésterméket kibocsátó anyagot nem tartalmazhat.

A nedves, frissen levágott levelek, gallyak égetése fokozott füstképződéssel jár, amely balesetveszélyt, légzési nehézségeket okozhat. Mindenkit arra kérnek, úgy gyújtson tüzet, hogy az a környezetére veszélyt ne jelentsen, növényi hulladék közelében más éghető anyag, épület ne legyen. A kerti égetést minden esetben felügyeljék, mert az esetlegesen feltámadó szélben a lángok pillanatokon belül tovább terjedhetnek.





 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.