Ezüst minősítést kapott a Szabad Színház

2017.06.19. 16:45
KÖZLEMÉNY - 2017. június 19. (hétfő)
A székesfehérvári társulat a Komlói Amatőr Színházi Találkozón a Fél élet című darabot adta elő. Galéria
 

 

A harmadik alkalommal megrendezett KASZT-on a fehérvári Szabad Színház John Mighton: Fél élet című darabját adta elő. A független színházi társulat olyan jól szerepelt, hogy a darab ezüst minősítést kapott, míg a szakmai zsűri Törsök Márta alakítását a legjobb mellékszereplő díjjal jutalmazta.

  

A Szabad Színház hatvan éve, megszakítás nélkül működik független színházi társulatként Székesfehérváron. A kőszínházi időszakban állandó játszóhelye a Belvárosban található Igéző. Ezen túl a környék kamaratermeiben is rendszeresen fellépnek, míg a nyári időszakban a hagyományos magyar színjátszás alapjaira építő utcaszínházi előadásokkal vesznek részt a város történelmi, kulturális fesztiváljain. A társulatban még az első (alapító) és már az ötödik generáció képviselői is játszanak, és, ami a legfontosabb: teljes egyetértésben. 

A június 15-18. között immár harmadik alkalommal megrendezett Komlói Amatőr Színházi Találkozón John Mighton: Fél élet című darabjával vettek részt, miután a fesztiválra meghívást kaptak.  

Az előválogatót követően 15 előadást láthatott a közönség, melyeket aztán szakmai zsűri értékelt. Tagjai voltak: Kubik Anna Kossuth-díjas színművész, Regős János rendező, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke, Németh Ákos, József Attila-díjas drámaíró, a Magyar Táncművészeti Főiskola dramaturgia-tanára és Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgató-főrendezője. 

A székesfehérvári társulat előadását ezüst minősítéssel értékelték, míg a Szabad Színház egyik tagja, Törsök Márta alakítását a legjobb mellékszereplő díjjal jutalmazták.

 

További részletek: http://komlo.hu/kaszt/

  

A színházi találkozón készült fotók letölthetőek a Galériából





                    
 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.