Ziffer Sándor a műkereskedelemben - előadás (Intézményi program)


2020. január 22-én (szerdán)  17.00 órakor

kezdődik

Martos Gábor műkereskedelmi szakíró

 „Ziffer Sándor a műkereskedelemben” című

vetített képes előadása a Deák Gyűjteményben.


A "Van, aki marad…" című Ziffer-kiállításhoz kapcsolódva az előadás csakis és kizárólag arról szól, hogy hogyan szerepeltek az elmúlt években, illetve hogyan szerepelnek ma Ziffer Sándor munkái a műkereskedelmi piacon, azon belül is mindenekelőtt a nyilvános árveréseken.

Helyszín: Oskola utca 10.
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.