10 éves alapítvány a rászorulókért

2018.02.23. 17:36
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. február 23. (péntek)
Jubileumi ünnepség volt a Szent István Művelődési Házban. Galéria
 
 
 
 
10 éve támogatja a fogyatékkal élőket a Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért. Az alapítványt több száz család és intézmény kereste fel az eltelt évtized alatt: több mint kétezer pályázót támogattak 410 millió forint értékben, valamint 138 millió forinttal járultak hozzá a Szent Kristóf Ház felépítéséhez. A jubileumi ünnepséget a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban tartották, az alapító Ribi Péter mondott ünnepi beszédet, majd a rendezvényt Igari Antal kuratóriumi elnök nyitotta meg.


A Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért 2007 decemberében alakult meg a Fehérvár Travel Kft. támogatásainak és karitatív tevékenységeinek koordinálására. Az alapítvány kuratóriuma negyedévenként ír ki pályázatot, és általában 12-15 millió forintot osztanak szét az igénylők között. Az alapítvány egyéb tevékenységei között szerepel a Szent Kristóf Ház felépítésének és a fogyatékkal élők lakóotthonának támogatása, az idősek otthonában élők látogatása, valamint nappali klub létrehozása autizmussal élő fiatalok számára. Tíz év alatt több mint kétezer pályázót támogattak 410 millió forint értékben, a fogyatékkal élők nappali intézményének megépítését 138 millió forinttal segítették.

Ribi Péter
alapító köszöntőjében és visszaemlékezésében arról beszélt, hogy az utazási iroda korábban is költött jótékonysági célokra, karitatív tevékenységekre – liftépítésre szociális otthonban, kisbusz megvásárlására –; majd egyre gyakoribbá vált, hogy különböző alapítványok keresték meg őket támogatásért. Személyes emlékei között kutatva felidézte, ahogy nyilvánvalóvá vált számára: a tevékenység koordinálásra egy külön szervezetre van szükség – így garantált, hogy a támogatás valóban jó helyre kerül, és jó célokra fordítják. Köszönetet mondott Ugrits Tamásnak és Igari Antalnak, akik a kuratórium elnöki feladatot látták-látják el, valamint minden munkatársnak, akik szerepet vállaltak a feladatok elvégzésében.

A rendezvényt Igari Antal kuratóriumi elnök nyitotta meg. Az elvállalt tisztséggel kapcsolatban kifejezte, hogy nagy örömét leli munkájában. Az első feladatot felidézve a Szent Kristóf Ház kialakításáról szólt és arról, hogy sok olyan helyre, intézménybe sikerült eljutnia feladatai során, ahol az arcokon megjelenő mosolyok, a csillogó szemek a legfontosabb visszajelzések az alapítvány tevékenységéről. A jövőre vonatkozóan azt fogalmazta meg: reméli, a 15-20 éves évfordulón közel hasonló körben találkozhatnak a jelenlévők.

A rendezvényen Ugrits Tamás és Mészáros Imre kuratóriumi tagok számokkal és képekkel illusztrálva foglalták össze az elmúlt 10 év eredményeit, hangsúlyozva a szervezettség, a megalapozottság fontos tényezőjét a pályázati rendszer kialakításában és működtetésében, valamint a személyes segítségnyújtás, az emberi kapcsolatok fontosságát.

Később korábbi pályázók beszámolóit is meghallgathatták a résztvevők, és az ünnepségen köszönetet mondtak azoknak az intézményeknek, amelyek segítették a pályázatírást. Társastánccal és irodalmi színpaddal léptek fel a Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai, majd verses-zenés műsort adtak a Szent Kristóf Ház gondozottjai.

A rendezvényen készült fotók, valamint az alapítvány teljes sajtóanyaga letölthető a Galériából!







Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Molnár Artúr
 

 

 

 



 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.