Vándorszínészek - Mozipremier a Vörösmarty Színházban

2018.03.09. 10:13
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. március 9. (péntek)
Sándor Pállal, a film rendezőjével is találkozhatott a fehérvári közönség. Galéria 
 
 
 
 
Teltházas, rendhagyó este részese lehetett csütörtökön a Vörösmarty Színház közönsége. A mozipremierrel egy időben láthatták Sándor Pál új filmjét, a Vándorszínészeket, majd egy közönségtalálkozó keretében találkozhattak a rendezővel, valamint a főbb szereplőkkel – köztük Gáspár Sándorral, aki a fehérvári társulat tagja.


Szikora János színházigazgató volt az est házigazdája, aki a vetítés kezdetén köszöntötte a színházi széksorokat megtöltő nézőket. Hangsúlyozta, hogy nem gyakran fordul elő, hogy a színpadi deszkákon a filmvászoné és egy filmé a főszerep. A „hőskorba” utazhatunk vissza – fogalmazott –, abba az időszakba, amikor a vándorszínészek a magyar nyelvű színjátszás alapjait teremtették és őrizték meg.

Azért is különleges volt a fehérvári program, mert a Vörösmarty Színház meghívását elfogadva az alkotók voltak a vetítés résztvevői. A közönség nemcsak találkozhatott velük, hanem a kávézóban zajlott jó hangulatú beszélgetés során számos élményt, közös történetet osztottak meg a vendégekkel, megismertetve a résztvevőket a film születésének, készítésének időszakával. A házigazda színházigazgató az új magyar film rendezője mellett Gáspár Sándorral (Kantó) – aki a Vörösmarty Színház társulatának tagja –, Hegedűs D. Gézával (Kova), Mohai Tamással (Fekete), Kovács Krisztiánnal (Komáromy) és Gerő Botonddal (Salamon) beszélgetett.

Sándor Pál Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező sok-sok év után jegyzett új alkotást. Elmondása szerint a Bajor Gizi Színészmúzeum faláról rá tekintő hat vándorszínész-portré indította el gondolatait, majd aztán több évig érlelődött, íródott és készült a Vándorszínészek. A szereplők kiválasztása kapcsán is megosztott néhány kulisszatitkot a rendező a közönséggel. Mint mondta, ő nem szereti a próbafelvételeket, hosszú évtizedeken át egy állandó csapata volt, ám a Vándorszínészek ebből a szempontból is újdonság: most egy teljesen új stábbal kezdett dolgozni. Ezzel több régi „restanciáját”, vagy tervét teljesítette, hiszen évtizedek óta készült arra, hogy Gáspár Sándorral vagy éppen Hegedűs D. Gézával forgasson.

„Kezdjetek el élni!” – üzenik a film készítői, akik egy csapat lelkes vándorszínész életébe, színes történetébe engednek bepillantást. Hangulatot adva egy különleges korszakról és pályáról, amikor a darabokat még nem feltétlenül kőszínházban mutatták be, és amikor a magyar nyelvű előadások „szájhagyomány útján” terjedtek. A Vándorszínészeket március 8-a óta vetítik.

Az esten készült fotók letölthetők a Galériából.



szöveg: Stettler Zsuzsanna
fotó: Simon Erika

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.