Megújul a Nyugdíjas Szolgáltatóház

2018.03.12. 12:29
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. március 12. (hétfő)
Nyárra elkészül a parkosítás. Galéria
 
 
 
 
A nyílászárók és a fűtési-rendszer cseréjének, és az új háztartási eszközöknek köszönhetően komfortosabbá vált a Lövölde úti Szolgáltatóház. Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület által használt klubhelyiség és a műhelyek festését követően nyár elejére körbekerítik a házat, és megtörténik a parkrendezés is. Minderről a hétfői bejáráson számolt be Molnár Tamás területi képviselő és Csetényi Attiláné, az egyesület vezetője.


Közel húszmillió forintból újult meg a Lövölde úti Szolgáltatóház. Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület klubjainak és - a város nyugdíjasai által kedvezményesen igénybe vehető - kisiparos szolgáltatásoknak otthont adó épületben kicserélték a nyílászárókat és korszerűsítették a fűtésrendszert is. Az önkormányzat támogatásával megvalósuló fejlesztések tavasszal a parkosítással, az épület körülkerítésével folytatódnak.

Molnár Tamás, a körzet önkormányzati képviselője a bejáráson elmondta, a beruházásnak köszönhetően nemcsak komfortosabbá, de biztonságosabbá is vált az épület, amelyet immár riasztókészülék is véd. A képviselői keretből további eszközfejlesztés is történt, mintegy egymillió forint értékben televíziót, hűtőt, DVD lejátszót, porszívót vásároltak az egyesületnek. „Nagyon fontos számunkra, hogy ez a ház, amely a nyugdíjasok szép számú, összetartó közösségének ad otthont, jól működjön. A parkrendezéssel egy új közösségi tér is rendelkezésre áll a külső programok szervezésére nyár elejétől.”

A 20 nyugdíjas klubból álló Alba Regia Nyugdíjas Egyesület hat klubja, valamint a vezetőség és a szociális látogatók használják rendszeresen a klubhelyiséget. Csetényi Attiláné elnök köszönetet mondott az energetikai korszerűsítésért, és örömét fejezte ki, hogy hamarosan kültéri közösségi helyet is kialakítanak a szolgáltatóház kertjében. A belső tereket kimeszeltették, a konyhát saját kezűleg rakták rendbe. A Szolgáltatóházban többek között pedikűrös és fodrász is működik, amelyet a város nyugdíjasai kedvezményesen vehetnek igénybe. 

A bejáráson készült fotók letölthetők a Galériából.


fotó: Simon Erika
 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.