Nyílt nappal csatlakoznak az önkéntes tűzoltók a véradáshoz

2018.03.14. 12:57
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. március 14. (szerda)
„Nem csak a bajban kell, hogy összefogjunk, a véradással is életet menthetünk.” 
 
 
 
Évek óta közösen szervez véradást a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. és a Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség Polgári-védelmi Felügyelősége, melyhez idén a Fehérvári Tűzoltó Egyesület is csatlakozik. Március 23-án, pénteken reggel 9 órától a véradás mellett az önkéntes tűzoltók nyílt napot tartanak a Technika Házában. 


„A Tűzoltó Egyesület tagsága szeretne minél nagyobb létszámmal részt venni a véradáson, továbbá kihasználjuk az alkalmat arra, hogy a Technika Házában nyílt napot tartsunk.” – hangsúlyozta Koppán Viktor Dávid, az egyesület elnöke. Mint mondta, sokszor kérdezik az egyesülettől, hogyan is lehet valakiből önkéntes tűzoltó – ezt a március 23-i nyílt napon a Fehérvári Civil Központban mindenki megtudhatja.

A Fehérvári Tűzoltó Egyesület tagjai között is vannak rendszeres véradók, így felmerült már korábban is a kérdés, hogy véradó napot szervezzenek, azonban úgy döntöttek, hogy egy „jól bejáratott” véradáshoz csatlakoznak Fehérváron. Az egyesület érdekes tűzoltás-technikai eszközöket is hoz, amelyeket bárki megismerhet, illetve az önkéntes tűzoltóvá válásról is tájékoztatják az érdeklődőket. Koppán Viktor Dávid kiemelte, hogy a környék általános iskolásait is várják március 23-án sok szeretettel, hogy megismerkedhessenek az önkéntes tűzoltók eszközeivel. 

Udvardi János
, a Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség polgári-védelmi felügyelője elmondta, hogy évente több alkalommal is szerveznek véradást a Fehérvár Civil Központban 2013 óta. Hagyománnyá vált, hogy a Városgondnokság és a Katasztrófavédelem egy közös véradással zárja a telet és „nagyon örülünk annak, hogy idén a Fehérvári Tűzoltó Egyesület is csatlakozott a véradáshoz, hiszen minél többen leszünk, annál színesebb lesz a program.” 

Viza Attila
közbiztonsági tanácsnok a tűzoltók közösségének erejéről beszélt, és – mint mondta – a véradással is a bajba jutott embereknek segítenek. Hangsúlyozta, hogy a tűzoltó egyesület toboroz is azon a napon. Azért fontos a szervezet munkája, mert a biztonságérzetünket erősíti, és felkészülhetünk egy esetleges váratlan helyzetre a közvetlen környezetünkben, amiben a polgári védelmi felügyelőség mellett az önkéntes tűzoltók is nagy segítséget nyújtanak.




Szöveg: Bácskai Gergely
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.