És beszéld el fiadnak…! – a holokauszt áldozataira emlékeztek Székesfehérváron

2018.04.16. 18:55
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. április 16. (hétfő) 
Nem szabad megengednünk a feledést!   Galéria  
 
 
 
 
 
 
Ma van a holokauszt magyar áldozatainak emléknapja. Az alkalom tiszteletére két helyszínen tartott megemlékezést Székesfehérvár Önkormányzata és a Székesfehérvári Zsidó Hitközség. Délelőtt az Izraelita temető előtti téren dr. Cser-Palkovics András polgármester, míg délután a Zsinagóga-emlékműnél Csanády László polgármesteri kabinetvezető és Neubart István, a Hitközség elnöke osztotta meg gondolatait és hívta fel a figyelmet az emlékezés kötelességére. Mindkét helyszínen koszorúztak is a résztvevők.

Magyarország Kormánya 2000-ben döntött arról, hogy április 16-a legyen a holokauszt magyar áldozatainak emléknapja. 1944-ben ezen a napon a náci megszállókkal együttműködő magyar közigazgatási és rendvédelemi szervek megkezdték az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását a korabeli Magyarország kárpátaljai területén. Székesfehérvár Önkormányzata és a Székesfehérvári Zsidó Hitközség a hagyományok szerint ismét közösen emlékezett meg a náci Németország által eltervezett és irányított népirtás áldozatairól.

Az Izraelita temető előtti téren dr. Cser-Palkovics András polgármester beszédében arra emlékeztetett, hogy a néhány héttel ezelőtt a székesfehérvári vasútállomáson bemutatott holokauszt vagonkiállítás megnyitóját mennyire hitelessé tette egy túlélő visszaemlékezése, melyet a fiatalok igen nagy figyelemmel hallgattak. „Mindez jól mutatja a mi alapvető kötelességünket és felelősségünket abban a tekintetben, hogy nem szabad megengedni a feledést, nem szabad megengedni, hogy ne beszéljünk a tragédiáról, a bűnökről, a bűnösökről, a tanulságokról és arról a közös hitünkről, hogy mit kell tennünk annak érdekében, hogy ilyen gyalázat soha többé ne fordulhasson elő!”
A polgármester arról is szólt, hogy a holokausztnak közel 3.000 áldozata volt Székesfehérváron. Idézte többek között Jankovich Ferenc fehérvári születésű író, költő tragikus hangvételű gondolatait, melyet az Auschwitzba deportált és ott elhunyt György Oszkárról, a kiváló fehérvári tanárról írt: „Összetörten, elhanyagolt öltözékben, gépiesen lépegetett a menetben, olyan volt, mint egy élő halott. Mellette a felesége, anyósa, mögöttük leányai, az egyik kézen fogva vezetett egy gyönyörű, kis három év körüli gyermeket, szépen felöltöztetve, és a kisgyermek folyton integetett a bámészkodók felé, és mosolygott…”

A beszédet követően közösen koszorúzta meg a holokauszt áldozatainak emlékművét Vargha Tamás országgyűlési képviselő, dr. Cser-Palkovics András polgármester, Neubart István, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség elnöke, Dancs Norbert, a Székesfehérvári Járási Hivatal hivatalvezetője és Földi Zoltán önkormányzati képviselő. Szintén koszorúzott Korom Ferenc vezérőrnagy, az MH ÖHP parancsnoka, és számos résztvevő helyezte el az emlékezés virágait, köveit.

Késő délután a Zsinagóga-emlékműnél folytatódtak az események, ahol a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola diákjai, Balázs Fanni és Orlik Laura adtak műsort, majd Csanády László polgármesteri kabinetvezető osztotta meg az „És beszéd el fiadnak!” parancsolat köré szőtt emlékező gondolatait. „Mi most nem csak emlékezni jöttünk, mert ennél jóval több a teendőnk! Az emlékezés csupán egy múltra vonatkozó cselekedet. Emlékezni szép, nemes és felemelő dolog. De a „Beszéld el fiadnak!” parancsolat ennél jóval több. Egy kérés, amit Isten átadott a világnak, ami a jelenben hangzik el, ám már a jövőre vonatkozik.”
Arra hívta fel a figyelmet, hogy legyünk a híd, az összekötő kapocs a múlt, a jelen és a jövő között, hitelesen és alázattal mondjuk el mindazt, ami történt, hiszen az ország és Székesfehérvár emlékezetpolitikája az őszinteséget várja el. Az a feladatunk, hogy megismerjük a múltat, hogy méltóan emlékezhessük. Székesfehérvár közösségének és mindannyiunk kötelessége, hogy a városunk múltja és jövője között az őszinte szavainkból híd épüljön.

Neubart István
, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség elnöke a híres székesfehérvári Lánczos család történetén keresztül emlékezett meg az egykori fehérvéri zsidó közösség életéről. Az 1930-as születésű Lánczos György és családja 1944 júniusában hagyta el otthonát, és költözött csendőri kísérettel a zsidókat gyűjtő, úgynevezett csillagos házak egyikébe. Még ebben a hónapban bevagonírozták, majd Auschwitz-Birkenauba deportálták őket. Lánczos György Katowitz-ba, majd Matthausenbe került. A matthauseni koncertrációs tábor 1945. májusi felszabadítása után, gyötrelmes úton hazakerült, ám itthon már nem tudott iskolába járni, tanulni és beilleszkedni, mert minden családtagját megölték. 1948-ban Izraelben keresett új otthon, 1997-ben emlékkötetet írt a székesfehérvári és Fejér megyei zsidóságról, illetve anyagilag és erkölcsileg is kivette a részét a Zsinagóga-emlékmű felállításából. 2012-ben hunyt el.
Ezen a napon nem csak a zsidó vallású mártírjainkra, hanem a holocaust összes áldozatára, és azokra a katonákra is emlékezünk, akik lerombolták a gettók és lágerek falait, megnyitották a szabadsághoz vezető utat a végsőkig elgyötört emberek számára.  Emlékezünk azokra az embermentőkre, akik akár szervezetten, akár egyénileg sokszor a saját életük kockáztatásával is az üldözöttek mellé álltak, hogy segítséget nyújtsanak, életet mentsenek.” – zárta gondolatait Neubart István.

A beszédeket követően közösen koszorúzott Csanády László kabinetvezető, Neubart István hitközségi elnök, Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató, valamint Dr. Dienesné Fluck Györgyi és Ráczné Földi Judit önkormányzati képviselő. Az esemény résztvevői szintén elhelyezték az emlékezés virágait és köveit a Zsinagóga-emlékműnél.


A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.

 

–     Vége –

 

Szöveg: Havasi Tímea

Fotó: Molnár Artúr
 

 
 
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2018 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
28
30
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.