Közel 20 éves kapcsolat

2018.05.11. 11:30
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. május 11. (péntek)
Gyulafehérvári diákok jártak a Városházán. Galéria
 
 
A gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum diákjai látogattak pénteken a Városházára. A 16 tanulót és két kísérőtanárukat Deák Lajosné, a határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatok tanácsnoka köszöntötte a Díszteremben. A Ciszterci Szent István Gimnázium vendégeiként érkező gyulafehérváriak négy napot töltenek Székesfehérváron, és a város megismerése mellett ellátogatnak Zircre is.
 
 
 
Gyulafehérvári diákok és kísérőtanáraik látogattak pénteken délelőtt a Városházára. A Ciszterci testvériskolájából érkező vendégeket Deák Lajosné, a határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatok tanácsnoka köszöntötte, aki a Díszterem mellett a Szent Korona hiteles másolatát is megmutatta a diákoknak.
 
Mint Gyóni András, a Ciszterci Szent István Gimnázium címzetes igazgatója elmondta, 1999 óta ápolnak szoros kapcsolatot a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceummal. A város anyagi támogatásával évente két alkalommal találkoznak az iskolák, tavasszal Gyulafehérvárról érkeznek a diákok Székesfehérvárra, ősszel pedig a fehérváriak utaznak Gyulafehérvárra.
 
A Városházi látogatás mellett ma belvárosi séta és közös csónakázás is szerepel a programok között, de a vasárnapi hazaút előtt ellátogatnak Zircre is.
 
A látogatáson készült fotók letölthetők a Galériából.
 
 
 
Fotó: Simon Erika
Szöveg: Fejér Tamás
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.