Kreativitás és művészet

2018.05.11. 20:20
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. május 11. (péntek)
Megnyílt a 19. Kortárs Művészeti Fesztivál. Galéria 
 
 
 
 
 
 
Utcai művészzászló-kiállítással, fuvolamuzsikával, kortárs balettel, ünnepi köszöntőkkel kezdetét vette a 19. Kortárs Művészeti Fesztivál. Új helyszínen, hagyományos és számos új programelemmel várják az érdeklődőket másfél héten át a Zichy ligetben és több kulturális intézményben.


Hámori Eszter és Lits Zsuzsa fuvoladuója invitálta a 19. Kortárs Művészeti Fesztivál megnyitójára a Fő utcán sétálókat. A művészzászló-kiállítás legújabb alkotási között láthatóak az Ecsedi Mária - Hegedűs 2 László és a Debreceni Katalin - Szabó Anikó - Paczona Márta által készített művek is. Az ég alatti tárlat megnyitóján Juhász Zsófia, a Fehérvári Programszervező Kft. ügyvezetője elmondta, kedvezően fogadták a fehérváriak a fesztivál új helyszínét, a Zichy ligetet. A kertmozi „nulladik” vetítési napjára is már sokan kilátogattak. A következő másfél hétben is igen sok érdekes programmal kedveskednek a fesztivál látogatóinak. A dokumentumfilmek mellett író-olvasó találkozó, beavató kortárs balettszínházi előadás, koncertek és alkotóműhelyek várnak mindenkit.

„Azáltal, hogy a Belvárosban vagyunk, a figyelem is sokkal nagyobb, a fesztivál így be fogja tölteni azt a missziót is, hogy minél több emberhez eljuttasson valamilyen kulturális tartalmat, értéket, üzenetet.” - emelte ki köszöntőjében dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere a Kortárs Művészeti Fesztivál megnyitóján köszönetet mondott mindenkinek, aki az elmúlt két évtizedben tett azért, hogy ez a fesztivál hagyománnyá váljon, és megköszönte az újításokat is. „A fesztivál sikerét jól jelzi, hogy az elmúlt egy-két napban nagyon sok fotó készült különböző alkotásokról, a művészzászlókról, vagy a kertmozi előkészületeiről a közösségi oldalakon. Ez a legjobb reklámja a fesztiválnak.” - tette hozzá a polgármester.

A Fehérvári Művészek Társasága nevében köszöntőt mondó Falvay Miklós médiaművész a kreativitás téma köré fűzte mondandóját. Mint mondta: „Ha valaki a saját szakmáját a legmagasabb szinten űzi, kreatívan alkot, azt mondjuk, hogy a szakmájának a művésze. Azt gondolom, hogy mindannyiunkban lakik kreativitás, a művészet pedig összeköt bennünket. Ha meg tudjuk találni a bennünk rejlő kreativitást, könnyebb lesz megérteni a művészt is.” A Zichy ligetben a programsorozat egész ideje alatt izgalmas, érdekes szabadtéri kiállítások, látványosságok várják a látogatókat a Fehérvári Művészek Társasága tagjainak köszönhetően. Land art alkotások Varga Gábor Farkastól, optikai játékok és interaktív tűdombormű Arany Gold Zoltántól, válogatás a móri Public Art kiállítás fehérvári alkotóktól származó darabjaiból, a MOST fotókiállítás alkotóiról készült camera obscura képek és a Lepkeház, amelyet az első Kortárs hétvégén a vállalkozó kedvű érdeklődők népesíthetnek be textilből és mindenféle más anyagokból készített léleklepkékkel.

Szombaton este bepillantást nyerhetnek egy kortársbalett-társulat életébe: a néhány hete megalakult Székesfehérvári Balett Színház beavató táncszínházi programjában a nézőknek lehetősége nyílik a koreográfussal, a balettmesterrel és táncművészekkel való személyes találkozásra, a velük való beszélgetésre is. Vasárnap délelőtt a fényképezés hőskorába repít Mosberger Róbert utazó fotólaboratóriuma: a látványos és érdekes optikai játszótéren kicsik és nagyok egyaránt jól szórakozhatnak a camera obscurák vizsgálata, cianotípia vagy fotógramm készítés közben. Délután a tetkós töritanár, mindenki Jocó bácsija, azaz Balatoni József könyvbemutatója tartogat érdekességeket pedagógusoknak, szülőknek és diákoknak egyaránt. Az élménypedagógia mibenlétéről hallhatunk beszélgetést a színpadon, amelyből kiderül: hogyan lehet élvezetessé tenni a tanulást. Esténként színházi bemutatókon és koncerteken is kikapcsolódhat a fehérvári közönség.

A Kortárs Művészeti Fesztivál idején ezen a hétvégén május 12-én, szombaton a Nemzeti Emlékhelyek Napján a Romkertben is várják az érdeklődőket tárlatvezetésekkel, érdekes kézműves foglalkozásokkal.

A részletes program a http://www.fehervariprogram.hu/541 oldalon.

A megnyitón készült fotók letölthetők a Galériából.

fotó: Simon Erika
 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.