A legkisebbek atlétikai döntőjét rendezték a Bregyóban

2018.05.16. 16:41
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. május 16. (szerda)
 
 
 
A diákolimpiai szezon beköszöntével egyre-másra zajlanak a különböző sportágak nagy versenyei. Székesfehérváron gondoskodtak róla, hogy a legkisebbek is kipróbálhassák magukat, tizennégy iskolából érkeztek az atlétika első korcsoportos döntőjére a Bregyóba. Székesfehérvár polgármestere itt jelentette be, hogy a közgyűlés döntése értelmében 50 %-kal megemelik a versenybírói díjakat, ezzel is elismerve a diáksportért dolgozó felnőttek munkáját. 


Az elsős és másodikos kisiskolások atlétikai városi diákolimpiai döntőjén három számban rendeztek egyéni, és az eredményeket összeadva csapatversenyt. Mint Magony Tamás, a Polgármesteri Hivatal Civil, Ifjúsági és Sportirodájának munkatársa elmondta, a testnevelési órákon gyakorolt számokból áll a döntő, először ott tűnhetnek fel az ügyes, gyors gyerekek. Ők kerültek az iskolák csapataiba, hogy a Bregyó-közi Regionális Atlétikai Centrumban is megmutathassák, mire képesek. „Negyven méteres síkfutás, kislabdadobás és ötven méteres váltó szerepel a programban. Ebben a korosztályban még nem rendeznek megyei vagy országos döntőt, de a gyerekek a mi kezdeményezésünkre versenyezhetnek egy jót, érmeket, okleveleket kapnak.” - mondta Magony Tamás. 

A döntőre felsorakozó gyerekeket dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is köszöntötte. Azt kérte tőlük, egész életükben szeressék a sportot, legyenek olyan lelkesek, mint most, amikor talán először versenyeznek az atlétikai centrumban. A polgármester kiemelte a diáksport mozgalomban szerepet vállaló felnőttek, a versenyeken közreműködő testnevelők, edzők szerepét is. „Magam is meglepődtem ezen a számon, de hatszáz versenybíró, szervező dolgozik egy szezonban a különböző nagy eseményeken. Nélkülük a gyerekek sem gazdagodhatnának ezekkel az élményekkel, hálával tartozunk az elvégzett munkájukért. Ezért gondoltuk úgy, hogy emelünk a díjazásukon, a közgyűlés döntése értelmében az eddigi ezerkétszáz forintos díjat ötven százalékkal, ezernyolcszázra. Tudom, ez is csak szimbolikus összeg azon erőfeszítésekért cserébe, amit egész évben végeznek, de talán jelzi, hogy fontos a munkájuk, nélkülük ezek a versenyek elképzelhetetlenek.”

A polgármester elmondta, hogy idén nyáron is a Bregyó-közi centrum lesz a fehérvári közösségi és sportélet egyik fontos helyszíne, hiszen ismét világsztárokat láthatunk majd itt a legjobb magyar atléták mellett. „Amikor Márton Anita vagy Baji Balázs olyan nagy sikereket ér el, mint a közelmúltban, akkor büszkén gondolhatunk rá, hogy többször készültek ők is Fehérváron, a minden igényt kielégítő atlétikai centrumban. És ne feledkezzünk meg az ARAK-ban dolgozó szakemberekről sem, akik minden évben bebizonyítják, hogy szervezőként, rendezőként is képesek világszínvonalú munkát végezni. Nélkülük elképzelhetetlen a magyar bajnokság vagy éppen a Gyulai Memorial, amely idén is elhozza a világsztárokat a Bregyóba.” - emelte ki dr. Cser-Palkovics András. 

A helyszínen készült fotók letölthetőek a Galériából.



Szöveg: Somos Zoltán
Fotó: Simon Erika 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2018 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
28
30
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.