Megfelelni a kihívásnak – idén is sokan fognak mozogni Fehérváron

2018.05.24. 16:31
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. május 24. (csütörtök)
 
 
 
Challenge Day, vagyis A Kihívás Napja – kanadai eredetű, itthon a Magyar Szabadidősport Szövetség által felügyelt egynapos tömeges sportolás, mozgás. Az esemény, amelyen minden város bizonyíthatja, mennyire sportosan élnek lakói. Székesfehérvár hagyományosan aktív a versenyben, így lesz ez jövő szerdán is. 


Sportolj, mozogj legalább 15 percet, regisztráld és bizonyítsd, hogy városod igazán sportos település – ez A Kihívás Napja lényege, amely május 30-án 0 órától idén is megmozgat majd kicsit és nagyot Székesfehérváron. Szokás szerint a Csitáry G. Emil Uszoda előtt kezdődik majd a program, a bemelegítő torna után a vállalkozó kedvűek birtokba vehetik, és egész nap használhatják az uszoda medencéjét. De a Bregyó-közi sportcentrum, az iskolák tornatermei is hagyományos helyszínei A Kihívás Napjának. Az esemény sajtótájékoztatóján elhangzott, idén is külön terv szerint sportolnak a bölcsődék, óvodák, általános és középiskolák, a Honvédség alakulatai, ahogy a munkahelyek is csatlakozhatnak. A Polgármesteri Hivatal jó példával jár elöl, hiszen ott is munkahelyi tornával indul a nap május 30-án reggel. 

Östör Annamária
egészségügyi és sporttanácsnok kiemelte, ilyenkor egy napra fókuszálva sportolnak nagyon sok helyen, de általánosan is jellemző, hogy sportos városunk van. 

„Székesfehérvár a nagyvárosok kategóriájában indul és egy hasonló nagyságú külföldi várossal is megmérkőzik. Mindig mi szoktunk győzni ebben, és Magyarországon belül is az elsők között szoktunk lenni. De a lényeg nem a vetélkedés, hiszen Fehérvár egy sportos város, ahol az év többi napján is rengetegen sportolnak. Köszönhetően a testnevelők, edzők, a város együttműködésének. A Nyitott tornatermek program kertében nagyon sokan használják ki a lehetőségeket – mindennek a Kihívás Napján csak nyomatékot adunk. Szerencsére ma már majdnem minden városrészben van fitneszpark, szabadtéri futópálya vagy egyéb sportolási lehetőség, és a fehérváriak élnek is ezekkel!” - mondta Östör Annamária. 

A sportos napot Székesfehérváron koordináló Ifjúsági, Civil és Sportiroda munkatársa, Magony Tamás néhány elemet külön kiemelt a napi kínálatból, így a „Sportolással az esélyegyenlőségért tolerancia program” keretében szervezett csörgőlabda bemutatót a Széna Téri Általános Iskolában (14 óra), valamint Az önvédelem alapjai című bemutatót, amelyet az István Király Általános Iskolában rendeznek majd május 30-án 18 órától. 

„A Kihívás Napja programjaihoz bárki csatlakozhat, aki negyed órát sportol május 30-án, és ezt regisztrálja, majd eljuttatja a sportirodára. A város oktatási intézményei bölcsődéktől kollégiumokon át az összes iskoláig részt vesznek a napi sportprogramokban. A Magyar Szabadidősport Szövetség az aznap éjfélig beérkező adatokat összesíti, és kihirdeti, hogy a lakosságszám alapján felállított kategóriákon belül mely települések voltak a legaktívabbak.” - mondta Magony Tamás. 

Idén brazil ellenfelet sorsoltak Székesfehérvárnak a nemzetközi összevetésben, erről is Magony Tamás beszélt. „Nemcsak Magyarországon belül versenyzünk, hiszen a Kihívás Napja nemzetközi esemény, Székesfehérvárnak ezúttal is van egy külföldi ellenfele, a brazíliai Cacoal. Felvettük a kapcsolatot velük, a mi programjaink közé pedig a tiszteletükre beépítettünk egy brazil szamba táncprogramot a Laguna Kulturális és Táncsport Egyesülettel együttműködve. Tőlük pedig azt kértünk, hogy a magyar palotást próbálják elsajátítani, küldtünk hozzá segédanyagot.”

Május 30-án hajnalban tehát a városi uszoda előtt indul a mozgás, hogy egész nap a legkisebbektől a legnagyobbakig csatlakozzanak majd szervezett formában hozzá a város lakói.

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.



Szöveg: Somos Zoltán
Fotó: Molnár Artúr

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.