Paletta és kotta – Tehetséges kossuthos diákok

2018.06.08. 13:28
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. június 8. (péntek)
Hangversennyel és kiállítással zárták a jubileumi évet. Galéria 
 
 
 
 
65 évvel ezelőtt ért véget az első tanítási év a Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskolában, ahol 45 évvel ezelőtt indult az ének-zene emelt szintű oktatása. A jubileumi tanévet kiállítással és hangversennyel zárták az iskola jelenlegi diákjai csütörtökön este a Köfém Művelődési Házban.


Az öreghegyi iskolában 1952-ben vette kezdetét az első tanév, majd 1972-ben az emelt ének-zenei oktatás is elindult. „A múlt gyökereiből való táplálkozás a jelen kihívásainak való megfeleléssel párosul. Az érzelemtől mindinkább mentes világban egyre nagyobb szükség van a művészeti nevelésre.” – hangsúlyozta Strasszerné Farkas Márta igazgató a jubileumi programot megnyitó kiállításon. A nyolcadik osztályos Hadju Fanni alkotásain a természet szépségei jelennek meg. A tehetséges kis művész Szakály Antal képzőművésztől sajátítja el a mesterség fortélyait.

A jubileumi est a Köfém Művelődési Ház színháztermében folytatódott, ahol az iskola énekkarai és az újjáalakult Kossuth Színkör lépett fel.  „A zene örömet ad, lelkesít és megnyugtat. Ez a gazdag érzelmi hatás színesíti a fantáziát, formálja az ízlést, és fogékonnyá teszi a gyermeket más emberek, közösségek és kultúrák értékeinek befogadására. Ezt a célt is szolgálta az elmúlt közel fél évszázad, és ezért dolgozunk a jövőben is.” E gondolatokkal mondott köszönetet az ének-zene tagozat elmúlt 45 évben elért sikereiért, a megteremtett értékekért, a hagyományok ápolásáért az iskola vezetője az egykori és jelenlegi pedagógusoknak. A hangversenyen népdalok és Kodály-művek csendültek fel a kórusok előadásában, a második osztályosok megelevenítették Gryllus Vilmos Maszkabálban szereplő figuráit, míg az első osztályosok egy olasz és egy francia gyermekdalt adtak elő eredeti nyelven. A koncertet a Pál utcai fiúk musical egyik jól ismert betétdala, a Mi vagyunk a grund zárta.

Az eseményen készült képek letölthetők a Galériából.

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.