Újabb 201 parkoló épül a Vízivárosban

2018.06.13. 10:06
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. június 13. (szerda) 
Nyár végéig befejezik az építkezést a volt Fűtőerőmű területén.      Galéria  
 
 
 
 
 
Folytatódik a parkolóépítési program a Vízivárosban, a volt Fűtőerőmű területén. Újabb 201 parkoló épül, a mai munkaterület-átadás után augusztus 30-ig kell befejezni a 200 milliós építkezést. A komfortérzetet növelő beruházások keretében ősszel új helyre költözik a posta. – mondta Dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő.

A parkolóépítés a Városgondnokság ÚT 2017-19. programjának keretében valósul meg. Az érintett terület az egykori Fűtőerőmű hátsó, Víziváros felőli része, ahol korábban az ellátást biztosító vágányok és a tartartalék tartályok voltak. A kivitelezés során 201 darab térkő burkolatú parkoló fog kiépülni, közöttük aszfaltos közlekedő utakkal. A gyalogos forgalom biztonsága érdekében térköves járda is épül, amely több ponton csatlakozik a lakótelep meglévő járdáihoz, a közbiztonságot pedig a közvilágítási hálózat szolgálja majd. A csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése során olajfogó műtárgy tisztítja meg a szennyeződésektől az összegyűjtött csapadékot. A munkaterület átadása a mai napon megtörtént, a kivitelezéssel  augusztus 30-ig kell végezi. A Fűtőerőmű tartályainak és kapcsolódó közműveinek bontását egy szakcég fogja végezni. – tájékoztatott Bakró-Nagy Tamás, a Városgondnokság útépítési műszaki ellenőre. 

Víziváros nagyon sűrűn lakott városrésze Székesfehérvárnak. Az egyik legnagyobb gondot az okozza, hogy nincs elég parkolóhely a sok autó számára. A lakosság komfortérzetét jelentősen növeli az évek óta tartó parkolóépítési program, a meglévő helyek felújítása és újak építése. A most kezdődő beruházással a 2010 előtti parkolószámok gyakorlatilag megduplázódnak. – tájékoztatott Dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő.

Elhangzott továbbá, hogy a lakosság kényelme és színvonalasabb ellátása érdekében szeptemberben új helyre, a Budai út 68/A  alá költözik a posta, ahol nagyobb helyen gyorsabb és minőségibb kiszolgálást biztosítanak a lakosságnak.


A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.


 



Szöveg: Havasi Tímea
Fotó: Molnár Artúr
 

 

 

 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.