Nyáresti piknik Mozarttal, reneszánsz és barokk dallamokkal

2018.06.26. 20:20
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. június 26. (kedd)
A Szimfonikus Zenekar a tóparton búcsúztatta az évadot. Galéria 
 
 
 
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekarral piknikezhettek ma a zeneszerető fehérváriak. A Csónakázó-tó partján Mozart muzsikájával kezdődött az este, amit reneszánsz, barokk és verbunkos dallamok követtek. Sok finomság mellett, könnyed beszélgetések közben élvezték a kilátogatók a gyönyörű környezetet, a nyáresti hangulatot.


Piknikre hívta kedden a zeneszerető városlakókat az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. A Csónakázó-tó partján előkerültek a plédek, a kiskosarak, a vendéglátók pedig sok-sok finomsággal várták az érdeklődőket. A kis színpadon a város zenekarának tagjai a kedvenc zeneszerzőik műveiből adtak ízelítőt a közönségnek. Mozart Esz-dúr triója után felhangzottak Pietro Bono reneszánsz dallamai két fagottal és két fuvolával, majd Witt francia barokk zenéje és az 1800-as évek elejéből egy prímás verbunkos.

A zenekar igazgatója, ifj. Major István a közönségnek elárulta, hogy a piknik ötlete Selmeczi Gábor koncertmester fejéből pattant ki: hogy az éves társulati ülés után együttzenéléssel, házimuzsikával ünnepeljenek.

„A zene a hangszerek imája. (…) Egy olyan élménynek vagyunk a részesei, amit nem lehet otthon átélni. Külön atmoszférája van egy hangversenyteremnek. Amikor megszólal a zene, akkor az valahogy bekúszik az ember bőre alá, akkor a lelkében megnyílnak olyan ajtók, amikről azt hitte, talán soha nem fognak megnyílni, ami fáj, az tovább nem fáj, az öröm pedig nagyobb lesz.”  – fogalmazott Dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő köszöntőjében a zenéről mint közösségi, katartikus élményről, és örömét fejezte ki, hogy sokan kilátogattak erre a rendezvényre. A város döntései közül – mondta – kiemelkedően fontos, hogy 2015-től önállóvá vált az Alba Regia Szimfonikus Zenekar.

A közönség elé lépett idősebb Major István is – aki a több mint száz éves zenekar életéből több évtizedet töltött zenéléssel –, és az emlékeit elevenítette föl. A székesfehérvári zenetörténelem legnagyobb nevei közül Arányi-Aschner Györgyről, Botvay Károlyról, Borlai Rudolfról és Ella Istvánról is mesélt a piknikre látogatóknak. Azt fogalmazta meg, hogy a jövő építése 2015-ben kezdődött el az önállóvá válással, és dicsérte a jelenkor zenei szakembereit, művészeit, akik ennek a hosszú útnak méltó, kiváló folytatói.

A zenekar már készül a jövő évad Farkas Ferenc Hangversenysorozatára, az Alba Regia Pikniken bérleteket sorsoltak ki azok között, aki megosztották a zenekarral ötleteiket, javaslataikat: 2018-19-es bérletet nyert Solti Dénes, Nemes Dóra és Borbélyné Kiss Erzsébet.

A rendezvényen készült fotók letölthetőek a Galériából!







Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Molnár Artúr


 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.