Szent László, a kiváló harcos, tehetséges hadvezér

2018.06.27. 12:54
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. június 27. (szerda)
Megemlékezés a Prohászka ligetben. Galéria
 
 
 
 
 
 
A lövészek védőszentjére, Szent Lászlóra emlékeztek ma a Prohászka ligetben. A király trónra lépésének 941. és szentté avatásának 826. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen Schmidt Zoltán dandártábornok és Spányi Antal megyéspüspök mondott beszédet.


Díszőrök és történelmi zászlók bevonulásával kezdődött az ünnepség a Prohászka ligetben. A Magyar Honvédség Összehaderőnemi Parancsnoksága, a Székesfehérvári Egyházmegye, valamint Székesfehérvár Önkormányzata és a Fejér Megyei Önkormányzat közösen tisztelgett Szent László emléke előtt. A lövészek védőszentjeként is tisztelt uralkodó életének fontos állomásait Schmidt Zoltán dandártábornok, az ÖHP megbízott törzsfőnöke idézte fel. „Szent László katonai tetteiből a katonák bátorságot meríthetnek a jelen és a jövő kihívásaihoz. A Magyar Honvédség életében most egy történelmi jelentőségű korszak kezdődött el a „Zrínyi 2026” haderő- és honvédelmi modernizációs programnak köszönhetően.” Kiemelte, Szent László királyunk szellemi öröksége kötelez, követendő példát jelent a ma katonáinak, a lövészeknek egyaránt. Hitből, hazaszeretetből mindig meríthetünk a napi kihívások teljesítéséhez. A dandártábornok ünnepi beszéde zárásaként köszönetet mondott a városnak: „Székesfehérváron a katonákat olyan civil miliő veszi körül, amely befogad, segít, támogat, amely kölcsönös tiszteleten alapul.”

Szent László király trónra lépésének 941., szentté avatásának 826. évfordulója alkalmából a hit védelmezőjeként, a gyengék gyámolítójaként, kiváló hadvezérként jellemezte az uralkodót Spányi Antal megyés püspök. László személyiségét, küldetésének teljesítését oly’ módon tudta megélni, hogy beleégette magát a magyar létbe. Helye van a magyar szellemben, ott él a magyarság kollektív emlékezetében. „Egy olyan embert szemlélünk, akinek kivételes adottságai voltak. Mindenkinél magasabb volt, erejében felülmúlta a többieket, vitézsége és kitartása páratlan volt, az igazságért való kiálláshoz szükséges bátorság rendíthetetlenül ott élt a szívében. Azok a legendák, amelyekkel népünk őt körülveszi, mind azt mutatják, hogy ez a nép mindig is tisztelte, szerette, csodálta királyát, Lászlót.” – emelte ki a megyés püspök. „A magyarok mindig is katonás népnek gondolták magukat. Szent István hozta a kereszténységet, de a katonaság, a bátorság, a hősi élet eszménye Lászlóval lett keresztény.”

A beszédeket követően katonai tiszteletadás mellett koszorúzással folytatódott a megemlékezés. Szent László szobránál Székesfehérvár városa és a Fejér Megyei Önkormányzat nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester és Tanka Csaba alelnök, a Fejér Megyei Kormányhivatal és a Székesfehérvári Járási Hivatal nevében dr. Tanárki Gábor igazgató és Dancs Norbert hivatalvezető helyezett el koszorút. Közösen koszorúzott Spányi Antal megyés püspök és Schmidt Zoltán dandártábornok is. Elhelyezték az emlékezés koszorúit a társ fegyveres testületek és rendvédelmi szervek, a történelmi egyházak, felekezetek, a honvédség és a honvédelem ügyét támogató civil szervezetek vezetői, képviselői is.

Az ünnepségen készült fotók letölthetők a Galériából.

Fotó: Molnár Artúr
 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.