Öt éves lett a Kölyök Juniális

2018.06.30. 12:01
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. június 30. (szombat)
Vitéz László és a közszolgáltatók együtt szórakoztatták a családokat. Galéria 
 
 
 
A Vízivárosi Kölyök Juniális programjain ötödik alkalommal szórakozhattak és szerezhettek ismereteket a gyerekek megannyi játékon, élményen keresztül. Vitéz László bábelőadásával kezdődött a délelőtt, majd a jubileumi rendezvényt csokitortával ünnepelhette a városrész közössége dr. Cser-Palkovics András polgármesterrel és Dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselővel. Idén is kitelepültek a közszolgáltatók, a honvédség, a rendőrség és a mentők, volt ovis ötpróba, légvár és sportjátékokat is kínáltak a kilátogató családoknak.


Öt éves lett a Vízivárosi Kölyök Juniális. Vitéz Lászlóval kezdődött a délelőtt: a népszerű bábfigura a csuklyás-kapucnis ellenségével küzdött meg, a gyerekek örömére sikerrel és még több humorral.

A városrész közkedvelt nyári gyerekprogramját azzal a céllal rendezik meg évek óta, hogy az itt élő családok megismerkedjenek egymással, és a gyerekek új élményeket szerezhessenek az őket körülvevő, hétköznapi dolgokkal kapcsolatban. Idén is kitelepültek a közszolgáltatást végző cégek – a Széphő Zrt., a Fejérvíz Zrt., a Depónia Kft., a Városgondnokság – valamint ott volt a rendőrség, a honvédség és a mentők is: megannyi játékkal, érdekességgel és a kedvelt kabalafigurákkal.

Dr. Cser-Palkovics András
polgármester elmondta: „Fontos az, hogy az egyes városrészekben is legyen olyan közösségi tér és olyan program – mint akár ez a juniális –, amelyen az emberek összejöhetnek, találkozhatnak egymással, valamint a gyerekek és a felnőttek is jól érezhetik magukat.” Dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő a játszva tanulás fontosságát hangsúlyozta: „Szórakoztatva próbáljuk nevelni a gyerekeket, és olyan ismeretek birtokába juttatni őket, amelyeket az óvodában vagy iskolában nem élményként, aktív résztvevőkként, cselekedve szerezhetnek csak meg.” 

A bábelőadást követően Dr. Horváth Miklósné és dr. Cser-Palkovics András közösen nyitották meg a rendezvényt, majd a gyerekek nagy örömére közös, csokoládétortás ünneplés kezdődött.

Eközben sokan készülődtek már az ovis ötpróbára, és remek szórakozást kínált a légvár, valamint a biztonságosan kipróbálható sporteszközök.


A rendezvényen készült fotók letölthetőek a Galériából!









Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Molnár Artúr




 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Május
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
  
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
  
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.