A MOL Vidi csapatának fogadása a Városházán

2018.09.11. 12:04
KÖZLEMÉNY - 2018. szeptember 11. (kedd)
 
 
 
 
 
A Városháza Dísztermében fogadta dr. Cser-Palkovics András polgármester a MOL Vidi FC csapatát, szakmai stábját és a Klub vezetőit, a csapat UEFA-bajnokok ligájában tanúsított tisztes helytállása, és a hamarosan kezdődő Európa-liga szereplése okán. A találkozón Mészáros Attila alpolgármester a stadion jelenlegi állapotáról és a további ütemezésről is beszámolt a csapatnak.
 
A Városháza Dísztermében találkozott a MOL Vidi FC bajnokcsapatával, technikai stábjával és a Klub megjelent vezetőségével dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester. A város közössége nevében is megköszönték a bravúros UEFA-bajnokok ligája selejtező szereplését, illetve támogató szurkolásukról biztosították őket a remélhetőleg sikeres Európa-liga szereplés okán.
 
Köszöntőjében dr. Cser-Palkovics András elmondta: „Tudom, hogy a bajnoki idény ezen szakasza nagyon sűrű, ezért is külön öröm, hogy ma itt köszönthetem így egyben az egész stábot, és kifejezhetem a csapatnak a város köszönetét és gratulációját a nemzetközi kupán nyújtott sikerekért. A Városháza Dísztermében állva ez a köszönet talán még jobban kifejezi, hogy a Klub és a csapat milyen fontos a város életében és milyen nagyra értkeli a közösség az eredményt, amit elértek.” Hozzátette, hogy a bajnokcsapat játékosai ugyan jártak már a Városházán, de mind az új játékosok, mind a csapat egészének talán most van először van alkalma megnézni a Dísztermet.
Kiemelte, hogy a város nemcsak 1000 éves történelmére, hanem a sikerekkel folyamatosan egyre bővülő sporttörténetére is méltán lehet büszke, amelyben a háromszoros magyar bajnokcsapatnak, a Vidinek, már önálló fejezete van. „Külön köszönetemet szeretném kifejezni a Klubnak és tulajdonosának, hogy annak idején bízott Fehérvárban és közösen indultunk el egy úton, ahol egyre kiemelkedőbbek az eredmények. Köszönöm a csapatnak, hogy ennyi örömet okoz Székesfehérvárnak és a szurkolóinak.” – folytatta a polgármester, aki sajnálatát fejezte ki, hogy a csoportköröket nem hazai környezetben, hanem Budapesten, a Groupama Arénában, egy zöld-fehér stadionban kell teljesíteni. Elmondta továbbá, hogy a város is dolgozik azon, hogy minél több szurkoló juthasson el a helyszínre, hazai atmoszférát teremtve a csapatnak, mert Székesfehérváron futball-láz uralkodik, ami abszolút a csapat érdeme. „Azt látom, hogy ez a csapat hisz a munkában és nem elégszik majd meg csak a csoportköri szerepléssel! Sok sikert a szezonra, mihamarabbi hazatérést a városba, és mi mást mondhatnék még, mint: „Hajrá Vidi!”
Kovács Zoltán, a MOL Vidi FC sportigazgatója szólt a Klub nevében: „Mi is szeretnénk megköszönni a városnak, hogy gondolt a csapatra és támogat bennünket. Büszkék vagyunk a játékosok és a szakmai stáb teljesítményére, főleg úgy, hogy mindezt nehezített pályán érték el. El kell mondanom, hogy sok játékos még nem is játszott a Sóstón, hazai pályán. Tudom azt, hogy a városnál is és a klubnál is mindent megtesztek azért, hogy hazatérhessünk. Az eddigi sikerek tekintetében természetesen nem elégszünk meg csupán ennyivel, a csapat nevében mondhatom, hogy sok szép pillanat vár még ránk.” – fogalmazott a sportigazgató.
Mészáros Attila egy fényképes beszámolóban mutatta be a készülő Sóstói Stadiont a csapatnak és a szakmai stábnak. „A stadionban a lelátó, a pálya, a hang- és fénytechnika, valamint a kiszolgáló létesítmények készen vannak. A fejépületben még vannak elvégzendő belsőépítészeti munkák és kertészeti munka is vár még a kivitelezőre az épületnél, a használatbavételi engedélyeztetés előtt.” – mondta el az alpolgármester, aki úgy fogalmazott: azon dolgoznak, hogy a csapat mihamarabb beköltözhessen a 14.200 fő befogadóképességű, legmagasabb UEFA-kategóriájú stadionba, amelynek környezete is teljesen megújult. A városrész rehabilitációját úgy tervezték meg, hogy a mérkőzésre érkező családok akár egész napos, tartalmas családi programot tudjanak eltölteni a stadion környékén, a Sóstó Természetvédelmi Területen. Kiemelte, az volt a cél, hogy ne csak a stadion, hanem a teljes környezete is modern, XXI. századi legyen. Invitálta a csapatot, hogy amennyiben az edzések között idejük engedi, beköltözés előtt járják be együtt a már majdnem kész komplexumot.
 
 
 
A fogadás képei letölthetők a Galériából.
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
Fotó: Molnár Artúr
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Május
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
  
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
  
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.