Megkezdődik a Fiskális út teljes közművezeték-cseréje

2018.09.20. 18:20
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. szeptember 20. (csütörtök)
Október 1-jétől szakaszosan egyirányúvá válik az út. Galéria
 
 
 
 
 
A gépek felvonulásával hétfőn kezdődik a Fiskális út alatt futó teljes közművezeték-cseréje. A munka során megépül a csapadékvíz-elvezetésnek az a nagy befogadója is, ami lehetővé teszi utána azt, hogy az Öreghegyen megvalósíthassák a belső utaknál a csapadékelvezetést és felújítást, hangzott el ma a munkaterület átadásán.


Közel két kilométernyi hosszúságban csövet cserélnek ki a Fiskális út felújításának első ütemében. A fizikai munkavégzéssel október elsején induló beruházás a víz gerincvezetékek átépítési munkálataival kezdődik. A munkálatok – természetesen az időjárásiviszonyokat is figyelembe véve - várhatóan 5 hónapon át tartanak az utca teljes hosszán, azaz a Budai úti tolózáraknától a Béla úti csatlakozásig. 

A Fiskális út a 12. és a 13. választókerületben található. Az öreghegyi városrészben öt évvel ezelőtt vált teljessé a csatornahálózat. Östör Annamária és Horváth Miklós Csaba önkormányzati képviselők a mai műszaki átadáson elmondták, a Fiskális út használati víz és tűzivíz ellátását jelenleg egy 150 mm átmérőjű azbesztcement vízvezeték biztosítja. Ez képes kielégíteni a szükséges vízigényeket, de az utca felújítása, és a meglévő vízvezeték anyagának öregedése indokolja a meglévő vízvezeték átépítését. A jövő évben megépülnek mindkét irányban a járdák,a kerékpársávok. Ha megtörténik az átépítés, lehetőség lesz arra, hogy a Fiskális útra a hegyről lefutó nagyobb utcák felújítása is elkezdődjön a jövőben. A képviselők a városrészben élők türelmét és megértését kérték.

A fejlesztés a Pozsonyi úti körforgalom keresztezésével indul. A Fiskális út Pozsonyi út – Budai út közötti szakaszán a Pozsonyi út irányából a Budai út irányába haladva történik az építés, amely során, a munkavégzés mértékének megfelelően szakaszos, folyamatos bevezetéssel egyirányúsításra kerül a Fiskális út ezen szakasza. A szakaszosan igénybevett, folyamatosan bővülő építési területen gépjárművel a Budai út felől csak egy irányban, a Pozsonyi út felé lehet közlekedni. Az egyirányúsított útszakaszon lévő utcák és ingatlanok csak jobbra,kisíves közlekedéssel közelíthetők meg, illetve hagyhatók el.

A Pozsonyi út – Béla út közötti szakaszon az átépítés a Béla út irányából kezdődik, és folyamatos területi igénybevétellel a Pozsonyi út irányába halad. Az építés miatt itt is egyirányú forgalmi rend kerül bevezetésre, amely során az érintett útszakaszok a Pozsonyi út irányában lesznek egyirányúsítva. 

Az építési munkálatok időtartama alatt ideiglenesen bevezetett egyirányú forgalmi rend miatt megváltozik a Fiskális úton menetrend szerint közlekedő autóbuszjáratok útvonala.A változásokat az egyes építési ütemek bevezetésével párhuzamosan, azokkal összehangoltan vezetik be. Erről folyamatos lesz az utazóközönség tájékoztatása. 

Ezúton is kérik a Tisztelt Lakosságot, Gépjárművezetőket, hogy közlekedésük során a forgalmirend-változásokat, a bevezetett ideiglenesforgalmi rendet fokozott figyelemmel kísérjék, és úti céljaik megközelítése, a menetidő tervezése során azt vegyék figyelembe!

A munkaterület átadáson készült fotók letölthetők a Galériából.  

otó: Molnár Artúr

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.